Győr város déli határait hosszú évszázadokon át, már a korai Árpád-kor óta két kisebb népességű település zárta le: az egyik Szabadhegy őse, a másik Kismegyer volt.
Az „Ördögfogók” legendája
A helyi népemlékezet egy kedves történetet is megőrzött a múltból. A monda szerint valamikor nagyon régen a szabadhegyiek megkergették, majd sikeresen el is fogták az ördögöt, akit aztán egy krumpliszárhoz kötöztek. Győr városában a mai napig ebből a legendából eredően nevezik tréfásan „ördögfogónak” a szabadhegyieket.
Földrajzi adottságok és a korai idők
Szabadhegy koraközépkori történetéről sajnos rendkívül kevés használható adat maradt ránk. Ennek fő oka, hogy a négyéves török uralom alatt (1594–1598 között) szinte a teljes győri forrásanyag megsemmisült. Így a korszak kutatása során sok a feltételezés és az elsődleges forrásokkal alá nem támasztható következtetés.
Földrajzi elhelyezkedését tekintve Szabadhegy azon a magasabb fekvésű pleisztocén kori teraszon épült, amely enyhe emelkedéssel a Sokorói-dombság vonulatában folytatódik tovább. Ez a terület nyilvánvalóan ideális feltételeket nyújtott a letelepedésre, hiszen a magasabb dunai vagy rábai vízállás és az áradások sem borították el. Egyes feltételezések szerint már a római korban is lakott hely volt, és később a honfoglaló magyarok is kedvelt letelepedési pontként választották; falu állott itt már a korai Árpád-korban is.
Királyi szőlőművesek és püspöki birtokok
A XII. századi oklevelekben a terület többször előfordul Zeuleus, vagyis „Szőllős” néven. Ismert olyan okmányunk is, amely a mai Kismegyerrel együtt Zeulesumegemek nevezi a helyet. Elsőként egy 1221-ből származó oklevélben szerepel mint önálló község. Ebben az időben még királyi birtokként tartották számon, amelyet uralkodói szőlőművesek laktak. A XVI. század közepéig bizonyíthatóan lakott település maradt, ahol a fő foglalkozást továbbra is a szőlőművelés jelentette: a vidéket országszerte gazdag bortermő helyként tartották számon.
Az 1447-es radkersburgi béke után a terület a győri püspök tulajdonába került. Ekkor váltotta vissza a püspök és a káptalan III. Frigyes német-római császártól a korábban Erzsébet özvegy királyné (V. László anyja) által elzálogosított várost.
Zabadi: A Győrhöz való közeledés évszázada
A mai Szabadhegy – amelyet ekkoriban Szentmihálynak, majd Zabadinak hívtak – a XVI. század közepéig a püspöki birtokok közé tartozott. A település és Győr kapcsolatának szorosabbá válását jól jelzi, hogy szinte egy időben kerültek püspöki fennhatóság alá. Zabadi azon lakott helyek közé tartozott, amely a várostól való földrajzi távolsága ellenére magában hordozta a Győrhöz való szorosabb kapcsolódás lehetőségét.
Ezt az összekötő kapcsot elsősorban az jelentette, hogy egyre több győri polgár vásárolt itt szőlőbirtokot, így a hegy a városiak kedvelt nyaraló- és kirándulóhelyévé vált. Azt, hogy a település a XVI. században még püspöki fennhatóság alá tartozott, egy 1518-as adórovás, illetve a káptalani felvallási jegyzőkönyvek is egyértelműen bizonyítják. Az egyik ilyen, 1536-ban keletkezett jegyzőkönyvben olvasható az alábbi adat, amely a Győrhöz való szoros kötődést is igazolja: „Kalmár János győri lakos a püspök birtokához tartozó Zabady szőlőhegyen levő birtokát elcseréli, a Kertesszeren lakó Gyakó Balázs szőlőjével.”
Végvári sors és a török pusztítás
A török oszmán hadak megjelenése alaposan megváltoztatta a környék mindennapjait és gazdálkodását, hiszen Győr fontos végvárrá vált, és a területén vezetett keresztül a legjelentősebb hadiútvonal. Az oszmán erők háromszor, míg a Habsburg csapatok négyszer vonultak át hadjáratok keretében ezen a vidéken. Az 1594-es nagy ostrom idején a támadó török tábor balszárnya Szabadhegynél és Kismegyernél a Pándzsa-érre támaszkodott.
Az ostrom, valamint Győr négyéves török megszállása súlyos csapást mért a környező falvakra, így Zabadira is. A falvak nagy része teljesen elpusztult, aminek következtében kialakult a pusztabérleti rendszer. A szőlőművelés azonban a nehézségek ellenére is tovább folyt a környéken: a domboldalon húzódó szőlőföldek ugyanis sokkal nagyobb biztonságot nyújtottak a lakosságnak, mint a nyílt völgyben fekvő jobbágyfalvak. A Győrtől délre, a vármegyehatár felé elterülő falvak közül a szőlőheggyel rendelkezők – így Szabadhegy is – jóval kisebb veszteséget szenvedtek el.
A szőlőhegyek első új telepesei az elpusztított falvak menekülő lakosságából, a török és a magyar hatóságok elől bujkálókból, valamint szökött katonákból verbuválódtak. A XVII. század elején Szabadhegy újjáépült és újra betelepült. Ezzel a korszakkal függ össze a mai elnevezés kialakulása is, amelyet valamikor a XVII. század folyamán vett fel a település. A népi emlékezet szerint a győri várból szökött jobbágyok itt, a „hegy” mögött végre szabadok lehettek – innen ered a Szabadhegy név.
Portyák és a kismegyeri erőd
A XVII. század elején az itt élők biztonságát folyamatosan veszélyeztették a környéken portyázó török csapatok. Az 1626-ban Győr alatt járt törökök kétszáz férfit és asszonyt hurcoltak el a szabadhegyi földekről a rabságba, valamint teljesen elhajtották a város csordáját, amely 1500 juhból, 100 ökörből és 1000 tehénből állt. Az 1640-es években szintén több alkalommal raboltak embereket és állatokat, ezért a portyák megfékezésére Kismegyernél katonai erődítményt építettek.
Újrakezdés és a városhoz csatolás
Az 1700-as évek elején, a török veszély végleges elmúltával jelentősen felgyorsult Szabadhegy betelepülése. Az 1715-ös adóösszeírás már hivatalosan is szőlőhegyként sorolja fel a területet. Hogy nem értéktelen, elhanyagolható vidékről volt szó, azt egy 1697-es hadbírósági kihallgatási jegyzőkönyv is fényesen bizonyítja (a seregbírák ekkoriban nemcsak katonai, hanem a katonák egyéb polgári ügyeiben is vizsgálódtak).
Nagy Ferenc „Generalatus Jauriensi Judex Bellicus” (hadbíró vagy katonai ügyész) néhai Esterházy János főkapitány-helyettes szabadhegyi szőlőinek eladásáról hallgatott ki néhány katonát. Ez a forrás arra enged következtetni, hogy a vár főkapitány-helyettesének kifejezetten értékes, nívós helyen feküdt itt a birtoka.
Szabadhegy történetének egyik legvitatottabb kérdése, hogy pontosan mióta tartozik Győrhöz, mióta alkotja a város szerves részét. Mivel jelenleg erről közvetlen okleveles adatunk nincs, a dátumot csak közvetve, körülbelül tudjuk meghatározni. Ebben segít a már említett 1715-ös országos összeírás, amely Győr részeként (mint annak szőlőhegyét) nevesíti a szabadhegyi részt. Eszerint a település a XVII. és a XVIII. század fordulóján vált a város részévé: míg 1697-ben jogilag még nem, 1715-ben már egyértelműen Győrhöz tartozott.
Utcaszerkezet és lakossági adatok a XVIII. században
Szabadhegy XVIII. századi belső életének megismeréséhez a szőlőhegyi összeírások, a korai népszámlálások és az adólajstromok nyújtanak nélkülözhetetlen segítséget. A század elején a Veszprémi út mellett nyolc, a Városranéző-szeren (a mai József Attila utcában) a domb lábánál 17 ház állt. Az erre merőlegesen, a domboldalon felfelé futó utcák közül a nyugatin kilenc, a keletin pedig hét házat számláltak meg. Ez utóbbi két utcában a házak két-két sorban épültek, míg a főutcán és a veszprémi országút mentén csupán egy-egy sorban sorakoztak az épületek.
Az 1737–1738. évi adókönyv sajnos csak általános városi adatokat közöl, nem bontja le azokat külön városrészekre. Annyit azonban megtudhatunk belőle, hogy Szabadhegy ekkor még gyéren lakott terület, ahol főleg napszámosok és mezőgazdasággal foglalkozó családok éltek.A lakosság pontos számára a közvetett adatokból lehet következtetni:
Figyelembe véve azt a későbbi tényt, hogy Szabadhegy lakossága a város összlakosságának körülbelül 7%-át adta a XIX. század elején, a városrész lakosságát a XVIII. század végén körülbelül 1000 főre becsülhetjük.
Falusias jelleg és az első iskola alapítása
A lakosságszám lassú, fokozatos növekedése a XIX. században is töretlenül folytatódott. 1828-ban Szabadhegyen már 163 házat regisztráltak – a belvároshoz képest (ahol 98-cal csökkent az épületek száma) csak itt és a Majorokban bővült a lakásállomány. A győri házak 8%-a feküdt itt, miközben a családfők 15%-a élt Szabadhegyen. Ez a statisztika világosan bizonyítja, hogy a területen egy-egy házban több család lakott együtt, ami szorosan összefüggött a településrész hagyományos, falusias, zártabb jellegével.
A kerület fejlődését és közösségének megerősödését fényesen bizonyítja a szabadhegyi iskola létrejötte is. Az oktatás elindítása Farkas Márton győri szenátor 1789-ben kelt végrendeletére vezethető vissza. Ekkor alakult meg a helyi plébánia is, és a szenátor által hagyományozott alapból (fundus) a város vezetése egy hivatalos népiskolát állított fel. Az iskola eredeti épülete 1847-ben sajnos összedőlt, de a szabadságharc viharai közepette, 1849-ben – a tanítólakással együtt – teljesen újjáépítették.
A városrész történetének egyik legjelentősebb és egyben legdrámaibb eseménye az 1809. június 14-i ütközet, amelyet a történelemkönyvek győri vagy kismegyeri csataként ismernek.
Küzdelem a stratégiai magaslatért
A kiváló magyar földrajztudós, Fényes Elek az 1851-ben megjelentetett geográfiai szótárában külön is kiemeli, hogy Szabadhegynél hatalmas ütközet zajlott le. A harcok Eugén olaszországi alkirály (Napóleon fogadott fia), valamint József nádor és János főherceg csapatai között folytak, és végül a franciák győzelmével végződtek.
A korabeli források egybehangzóan tanúsítják, hogy elkeseredett, véres küzdelem folyt a stratégiailag rendkívül fontos szabadhegyi magaslat birtoklásáért. Az osztrák–magyar és a magyar nemesi felkelő (inszurgens) csapatok hősiesen védekeztek, és a dombokat kétszer is sikeresen visszafoglalták a francia rohamozóktól.
A kritikus fordulatot az hozta meg, amikor a francia lovasság sikeresen átkelt a Pándzsa-patakon, és bekerítéssel fenyegette meg a védőket. A nemesi csapatok ekkor kénytelenek voltak meghátrálni: délután 5 órára elesett Szabadhegy, este 6 órára pedig a szomszédos Kismegyer is francia kézre került.
Eugén herceg levelei és a hősies ellenállás
Eugén Napóleon herceg, a francia csapatok főparancsnoka 1809. június 15-én írott hivatalos jelentésében büszkén tudatta a császárral, hogy sikeresen elfoglalta Győr déli külvárosait. Ugyanezen a napon azonban a feleségének is küldött egy személyesebb hangvételű levelet. Ebben már őszintén beszámolt arról, hogy saját seregei is rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek. Saját bevallása szerint csak a hetedik, véres roham alkalmával sikerült másodszor is tartósan ellenőrzése alá vonnia a szabadhegyi fennsíkot.
A legújabb történeti források és ezen levelek alapján egyértelműen kijelenthető: a kismegyeri-szabadhegyi ütközet egyáltalán nem volt olyan gyalázatos vagy szégyenteljes vereség, mint amilyennek azt a későbbi korok politikája és történetírása megpróbálta lefesteni. Különösen igaz ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy Napóleon 1809-ben európai hatalma és katonai zsenialitása csúcsán állt. A csata hevességét és a katonák helytállását hűen mutatja a végkifejlet: a két oldalon elesett vitézek száma elérte a 3031 főt.
A XIX. század elején Szabadhegyen a lakosság túlnyomó többsége mezőgazdasági termelésből tartotta fenn magát. Az itt élők száma a város egészéhez viszonyítva ekkor még elenyésző volt, így gazdasági és politikai súlyuk is jelentéktelen maradt Győr vezetésében. A földtulajdonosok zöme kisbirtokos volt: a földterület, ami után az adót fizették, általában nem érte el a 20 holdat, sőt, rendkívül magas volt a csupán 3–4 holddal rendelkező törpebirtokosok száma.
Népességrobbanás a századfordulónA szerény gazdasági lehetőségek ellenére a városrész népessége dinamikus növekedésnek indult:
1847-ben Győr összlakosságának körülbelül 6,8%-a élt Szabadhegyen. Az adózók száma ekkor 328 fő volt, ami a város egészét tekintve a legalacsonyabb arányt (10,1%) jelentette (a rangsorban Szabadhegy előtt a Majorok állt 591 adófizetővel).
Foglalkozási megoszlás (1828)Hogy mennyire a földből élt a korabeli Szabadhegy, azt az 1828-as összeírás foglalkozási statisztikái mutatják meg a legtisztábban:
Polgári középréteg nélkül: Az adózási viszonyok
Ha górcső alá vesszük a polgári haszonvétel szerint adózók adatait az 1846–1847-es adófőkönyv alapján, szembetűnő vagyoni különbségeket láthatunk a Belvároshoz képest:
Az 1 forint adót fizetők aránya tehát megközelítette a 100%-ot. Ez azt jelenti, hogy valódi polgári középréteg ekkor még nem létezett a kerületben. Összehasonlításképpen: a szomszédos Majorokban a 354 adózóból 23-an fizettek 3 forint feletti összeget. Az egyes városrészekre jutó átlagadó Szabadhegyen volt a legalacsonyabb (1,49 Ft), miközben a Belvárosban ez az érték elérte az 5,2 forintot. A házak után egyébként 186 személy, míg földingatlan vagy bormérés után 167 fő adózott.
A polgárjog hiánya és a nemesi jelenlét
A polgári keresettel rendelkezők közül majdnem minden negyedik embernek (23,2%) szántóból vagy földből származott a jövedelme. Szabadhegyen ekkor mindössze 19 fő – a városi polgárok alig 1,8%-a – rendelkezett hivatalos polgárjoggal. Az ő foglalkozási megoszlásuk így alakult:
Ebből jól látszik, hogy Szabadhegyen csupán minden 17. adózónak volt polgárjoga (és ezzel együtt szavazati joga), míg a Belvárosban minden 2., Újvárosban pedig minden 4. lakos magáénak tudhatta ezt a privilégiumot. Ennek oka a vagyonhiányban keresendő, hiszen az 1 forint alatt adózóknak nem járt szavazati jog. Érdekesség viszont, hogy Győr 230 adófizető nemese közül 33 fő éppen itt, Szabadhegyen lakott, ami kifejezetten magas aránynak számított.
Összességében megállapítható, hogy a városrész megmaradt tipikus falusias, mezőgazdasági karakterű településnek. Bár szőlőhegyi település volt, meglepő módon nem volt saját vendéglőse, hiányzott a vagyonos polgárság és teljesen hiányzott a helyi értelmiség is. Zömében földművesek és napszámosok lakták.
„A legmagyarabb kerület” – Nemzetiségi viszonyokAz 1828-as összeírás értékes adatokat őrzött meg a családfők nemzetiségi hovatartozásáról is:
Ezzel Szabadhegyen élt Győr város teljes magyar lakosságának 18,1%-a, míg a németeknek csupán a 3,6%-a, a szlávoknak pedig az 5,2%-a választotta otthonául a hegyet.Ez az arány azért bír rendkívüli jelentőséggel, mert ebben a korszakban Győr összesített családfőinek csupán 44%-a volt magyar, míg a németek aránya elérte a 47%-ot. Szabadhegyen tehát kirívóan és egyedülállóan magas volt a magyarok számaránya, százalékosan az egész városban a legmagasabb, miközben a német ajkúak aránya itt volt a legkisebb. Ennek történelmi oka, hogy a török kiűzése után betelepülő német kereskedők és iparosok a Belvárosban telepedtek le, a mezőgazdasági jellegű Szabadhegyre nem vonzotta őket semmi. Így a városrész az 1848-as forradalom előtti időkben méltán számított Győr legmagyarabb kerületének.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc viharos hónapjaiban a szabadhegyiek rendkívül aktívan vették ki a részüket a várost érintő sorsfordító ügyek intézéséből.
A szabadságharc „legbátrabb” kerülete
Amikor 1848 májusában Győrben megalakult a helyi Nemzetőrség, annak patinás VII. századát teljes egészében Szabadhegy lakossága adta. A tisztújító választást 1848. május 16-án tartották meg gróf Zichy Ottó elnökletével, ahol a szabadhegyiek egy hivatalnokot és négy tekintélyes gazdálkodót választottak meg elöljáróiknak.
Győr városában a Nemzetőrség teljes létszáma 1145 főt számlált, amelyből a szabadhegyi VII. század 85 elszánt katonával vette ki a részét. Bár ez a szám első ránézésre kevésnek tűnhet, a statisztika mögött egyedülálló hazafias teljesítmény húzódik meg: Szabadhegyen ugyanis 33-mal több nemzetőr vonult fegyverbe, mint ahány hivatalos választópolgár lakott a kerületben!
Ez az arány azért bír rendkívüli jelentőséggel, mert a nemzetőrségi szolgálathoz megkívánt vagyoni cenzus (tulajdoni határ) szinte megegyezett az országgyűlési választások szigorú feltételeivel – a törvényalkotók ezzel akarták elkerülni, hogy a haderő vagyontalan, politikai jogok nélküli rétegekkel híguljon fel. Szabadhegy volt Győr egyetlen olyan kerülete, amely felülírta ezt a szabályt: a magas hazafias elszántság miatt itt az 1 forintig adózó, szavazati joggal nem rendelkező, szegényebb lakosok is tömegesen jelentkeztek harcolni a hazáért.
Politikai súly és a parancsnok emlékezete
Az 1848. május 22–23-án megtartott városi képviselőválasztáson Győr összesen 94 képviselői helyet osztott ki, amelyből Szabadhegy tekintélyes mennyiséget, 7 helyet szerzett meg. A kerület megválasztott képviselői a következők lettek:
A városrész rendőrhadnagyává Ikker Jánost választották meg a helyiek. Szabadhegy politikai elismertségének legnagyobb sikere kétségkívül az volt, amikor Mészáros Lázár, a Batthyány-kormány hadügyminisztere 1848 júniusában a szabadhegyi kerület képviselőjét, gróf Zichy Ottót nevezte ki a teljes győri Nemzetőrség főparancsnokává. A gróf hősiesen helytállt, amiért a szabadságharc bukása után a császári megtorlás áldozata lett: szabadhegyi birtokait elkobozták, nemesi nevét és emlékét azonban ma is büszkén őrzi egy utca a városrészben.
Az 1860-as évektől kezdődően ebben a hagyományosan falusias, zártabb városrészben is megindult a lassú, de megállíthatatlan polgári átalakulás és városiasodás.
A modernizáció motorja: A vasút kiépüléseA polgári fejlődés legfontosabb technikai záloga és ismérve a korszakban a vasúthálózat volt. Bár a Győri Kereskedelmi Gyűlde 1862-es nagyszabású terve – amely egy Dunát az Adriai-tengerrel összekötő, Győr-Pápa-Keszthely vasútvonallal ellensúlyozta volna a Buda-Kanizsa vonalat – végül nem valósult meg, Szabadhegy északi határa hamarosan bekapcsolódott a monarchia vérkeringésébe.A vasútvonalak kiépülése gyors, egymást követő ütemben zajlott:
Huszárok a hegyen: A Nádasdy-laktanya
Egy-egy külterület infrastrukturális fejlődését és helyi gazdaságát rendkívüli módon felélénkítheti a katonaság odatelepülése, hiszen a hadsereg biztos felvásárlópiacot jelent, jelenléte pedig megköveteli az utak és közművek fejlesztését. Győr a dualizmus idejére jelentős helyőrségi várossá nőtte ki magát, katonasága pedig a közös hadsereg elit alakulataiból tevődött össze.
A helyőrség egyik legillusztrisabb részét a Szabadhegyen állomásozó császári és királyi 9. Nádasdy-huszárezred egyik osztálya adta. A szabadhegyi lovas laktanya felépítésének ötletét már 1848 májusában felvetette Zichy Ottó, de a megvalósításra évtizedeket kellett várni. Győr vármegye alispánja, gróf Laszberg Rezső végül 1883. április 23-án hirdette meg a hivatalos pályázatot a Szabadhegy külvárosában, két lovasszázad számára létesítendő laktanya és melléképületeinek felépítésére. Az építkezések 1884 nyarán sikeresen befejeződtek, így ősztől a huszárok már birtokba is vehették a gróf Nádasdy Ferenc nevét viselő, modern katonai komplexumot.
Társadalmi körkép a számok tükrében (1848–1908)
A városrész gazdasági és társadalmi fejlődésének mélyebb megértéséhez a választójogosult polgárok számának és összetételének vizsgálata nyújt tűpontos képet.
A választójogosultak és a népesség arányának alakulása:
Az adatokból egyértelműen kiolvasható, hogy a dualizmus kori látványos városfejlődés Szabadhegyen nem hozta magával a polgári réteg súlyának növekedését. Bár a választók száma 1848 és 1902 között 52-ről 88-ra emelkedett, az 1872 és 1896 közötti drasztikus visszaesést az magyarázza, hogy Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején az állam jelentősen szigorította a vagyoni és jövedelmi választójogi cenzust, ami kiszorította a szegényebb szabadhegyieket a politikai jogokból.
A választópolgárok foglalkozási megoszlása Szabadhegyen (1902):
A fenti adatok hűen tükrözik a lassú fejlődést: 1902-ben a 88 választópolgárból mindössze 10 főnek volt klasszikus polgári foglalkozása, és csupán 3 fő tartozott az értelmiséghez. Ez a szám drámaian alatta maradt a győri átlagnak, a polgári elemek térnyerése itt sokkal lassabban zajlott, mint a város bármely más negyedében.
Demográfia, járványok és a szociális helyzet
Ha a lakosságszám hosszú távú alakulását nézzük, megállapítható, hogy Szabadhegy lélekszáma az 1870-es 1478 főről 1910-re 2041 főre emelkedett, ami körülbelül egyharmados növekedést jelentett. Ezzel szemben Győr teljes lakossága (Sziget és Révfalu külvárosok nélkül) ugyanezen idő alatt 20 035 főről 33 061 főre duzzadt, ami több mint 50%-os bővülés. Szabadhegy népessége tehát elmaradt a városi növekedési ütemtől.
Az 1870 és 1880 közötti látványos népességcsökkenés hátterében az általános születésszám-visszaesés mellett az 1873-as nagy országos pestisjárvány pusztítása állt. Szabadhegyen a higiéniás és szociális viszonyok még a századfordulón is aggasztóak voltak: 1908-ban a halálozási arányszám itt 33% volt, míg a jól szituált Belvárosban csupán 19,2%, Nádorvárosban pedig 26%.
Az 1901–1908-as évek átlagát vizsgálva megrázó szociális összefüggésekre derül fény: az elhalálozott gyermekek aránya a szülők társadalmi osztálya szerint drasztikus különbségeket mutatott. 7 év leforgása alatt a napszámosok gyermekeinek 33,7%-a, a gazdálkodókénak 31,2%-a halt meg korán, miközben a módosabb kereskedőknél ez az arány 20%-ra, az értelmiségi családoknál pedig 16%-ra mérséklődött. Mivel Szabadhegyet zömében szegényebb sorsú, mezőgazdaságból élő emberek lakták, a rövidebb életkor és a lassabb népességnövekedés közvetlen, egyenes következménye volt a lakosság szerény társadalmi és vagyoni helyzetének.
A megújulás jelei: Új templom és iskolák
Mindezek ellenére Győr általános ipari fejlődése és terjeszkedése a századfordulón már ösztönzőleg hatott Szabadhegyre is. A közösség szellemi és kulturális felemelkedésének, valamint élni akarásának legszebb bizonyítéka az 1903-ban felépült, gyönyörű új, csúcsíves szabadhegyi templom lett.A növekvő gyereklétszám emellett sürgető iskolafejlesztéseket követelt meg a helyi egyházaktól:
Az I. világháború idején nagyon sok szabadhegyi katona harcolt a különböző európai frontokon. Sokan közülük ott voltak Limanovánál a keleti fronton, s hősiesen állták a sarat a Doberdó-Isonzó és a Piave folyók melletti vérzivataros ütközetekben is. Győr-Szabadhegy közössége a háború után sem feledkezett meg hősi halottairól.
Emlékművek a hősök tiszteletére
1925-ben a volt József Attila Általános Iskola előtt méltóságteljes emlékművet emeltek az I. világháborúban elesett helyi katonák tiszteletére. A terméskőből készült építményre Illés Gusztáv kőfaragó készített műtáblát, amelybe mélyen belevésték az elesett hősök neveit.
Szintén 1925-ben egy egyszerű, de tiszteletreméltó kőépítményt emeltek Muhr Otmár ezredes és a 9-es gróf Nádasdy huszárok emlékére. Az emlékműhöz három beton lépcsőfok és egy fonatos kerítés tartozott, maga az épület pedig a József Attila utca 6. szám alatt állt. Később a ház tulajdonosa, az IKV (Ingatlankezelő Vállalat) felújította az épületet és a kertet, majd pihenési és kertészkedési célra kívánta használni. Emiatt az emlékmű sajnos megközelíthetetlenné vált volna, így végül lebontották.
Muhr Otmár lebontott emlékművének egykori lépcsőjével szemben azonban ma is látható az a keretes, vörös márvány emléktábla, amely hűen őrzi a múltat az alábbi felirattal:
„Ebben a laktanyában állomásozott 1884-től 1909-ig a Limanovánál hősi halált halt Muhr Otmár ezredes, a legendás hírű 9-es gróf Nádasdy huszárjaival. Nem halt hiába, ki a hazáért adta életét. Dicső emlékműnek állították a gróf Nádasdy 9-es huszárok. 1935.”
A szociális minta: A Rokkant Kertváros
Szabadhegy történetének egyik legmeghatóbb és legelőremutatóbb fejezete az úgynevezett Rokkant Kertváros felépítése. Ez a negyed elsősorban példaértékű társadalmi összefogásból jött létre, de Győr városa is jelentős anyagi segítséget nyújtott hozzá. Nemcsak tősgyökeres győri, hanem Győr vármegyei hadirokkant katonákat és családjaikat is ide telepítették le.Az országosan összegyűjtött adományokból a következő komplexumot építették fel:
A két világháború közötti időszakban tovább folytatódott Szabadhegy lakosságának dinamikus, töretlen növekedése:
Gyári munkások és az elkötelezett vasutasok
Az 1930-as évekre Szabadhegy társadalmi és foglalkozási szerkezete radikális változáson ment keresztül. A lakosság megoszlása ekkor így alakult:
Az iparban dolgozók száma ugrásszerűen megnőtt. Ők természetesen nem itt, a kerületben, hanem a nagy győri iparvállalatok üzemeiben vállaltak munkát: a Richards Finomposztógyárban, a Grab Műbőrgyárban, a Cardo Bútorgyárban, valamint a Magyar Vagon- és Gépgyárban.
A gyári munkások mellett meglepően sok vasutas család választotta otthonául Szabadhegyet. A vasutasok ügyesen használták ki azt a földrajzi tényt, hogy a kerület rohamosan terjeszkedett a Belváros, vagyis a vasútvonalak irányába. Így közvetlenül a munkahelyükhöz közel tudtak olcsó telkeket vásárolni, amelyekre takaros családi házakat építettek.
A napszámosok és házicselédek aránya elenyészővé vált, miközben az értelmiség száma fokozatosan emelkedett – bár még így is jóval a győri városi átlag alatt maradt. A gazdasági fellendülést mutatja, hogy míg a nagy gazdasági világválság idején, 1933-ban még 176 munkanélkülit számláltak a kerületben, 1934-re ez a szám 69 főre olvadt.
A leghosszabb utca és a földszintes házak világa
Érdekesség, hogy a két világháború között Szabadhegy büszkélkedhetett egész Győr leghosszabb utcájával: a gróf Nádasdy Ferenc utca teljes hossza elérte a 2322 métert.
A kerület lakóházainak építészeti állapota hűen tükrözte az átmeneti, falusias-külvárosi jelleget. A 488 lakóházból:
A tetőfedés terén már a modernizáció győzött: 372 házat cseréppel fedtek be, 107 volt a patinás, de tűzveszélyes nád- vagy szalmatetős, és mindössze 9 épületen maradt zsindely.
A higiénia terén azonban még komoly elmaradások mutatkoztak: Győr városának 2117 modern fürdőszobájából egyetlen egy sem feküdt Szabadhegyen. Egy-egy házban átlagosan 6,5 lakos élt zsúfoltan, a kerület falusias arculatát pedig a földszintes épületek dominanciája határozta meg.
Demográfiai rejtélyek, vallás és kultúra
Különös statisztikai rejtély, hogy 1930-ban Győr városrészei közül egyedül Szabadhegyen volt több a férfi, mint a nő (1680 férfi és 1535 nő). Erre a szakembereknek ma is nehéz ésszerű magyarázatot adniuk, de a jelenség valószínűleg a terület erős mezőgazdasági karakterével függhetett össze. Az anyanyelvi megoszlás terén a XIX. századhoz képest nem történt változás: a nemzetiségek száma elenyésző volt, Szabadhegy szinte színtiszta magyar kerületté vált (3185 magyar, 26 német, 2 horvát és 2 egyéb nemzetiségű lakos).
A vallási térkép ellenben rendkívül izgalmas képet mutatott a korban:
Az egész várost tekintve itt élt a legtöbb protestáns hívő, ezért Győrben Szabadhegyet hagyományosan „protestáns kerületnek” tartották. Ezt az iskolai statisztikák is megerősítik: az 1934–35-ös tanévben a római katolikus iskolába 354, az evangélikusba 50, míg a reformátusba 48 gyermek járt. Az izraelita lakosok száma itt volt a legalacsonyabb a városban, aminek egyértelmű oka, hogy a mezőgazdasági jellegű Szabadhegyen nem volt jelentős nagypolgári ipari vagy kereskedelmi tevékenység, így hiányoztak a komolyabb üzleti lehetőségek.
A politikai életben a kerület 1095 választójoggal rendelkező polgárral (623 férfi és 472 nő) vett részt. A kulturális felzárkózást mutatta az analfabétizmus visszaszorulása: 2670-en tudtak folyékonyan írni és olvasni, a hat év felettieknek mindössze az 5,1%-a (165 fő) maradt írástudatlan. Ezzel Szabadhegy városi szinten a biztos középmezőnyben foglalt helyet, megelőzve például Újvárost.
Az első buszjárat és az élénk társasági élet
Szabadhegy és Győr központjának kapcsolata az évek során egyre szorosabbá vált. Ennek legfényesebb bizonyítéka, hogy 1925-ben az első hivatalos győri autóbusz-vonal éppen Szabadhegy és a Hajóállomás között jött létre.
A vidék gazdaifjainak szakszerű oktatására 1837-ben alapították meg a Magyar Királyi Téli Gazdasági Iskolát a gróf Nádasdy utca 22. szám alatt (ez a közkedvelt intézmény a mai Veres Péter iskola közvetlen elődje). A harmincas években emellett rendkívül élénk közösségi és társasági élet virágzott a hegyen: aktívan működött a Levente Egyesület, a Gazdakör, a Polgári Kör, valamint a helyi sportéletet fellendítő Törekvés Sport Kör.
A II. világháború viharai azonban a város IV. kerületét sem kímélték. 1942-től kezdve egyre több szabadhegyi férfit soroztak be a seregbe. Sokan a keleti frontra, a Don-kanyarba kerültek, ahonnan sajnálatos módon rengetegen soha nem tértek vissza a családjaikhoz. Különösen sokat szenvedett a lakosság 1945 kora tavaszán, amikor a frontvonal és a közvetlen harcok elérték Győr határát. A német csapatok végül 1945. március 28-án menekültek el Szabadhegyről, feladva Győr városát.
A város IV. kerülete a háború után, még az 1940-es évek végén is sokkal inkább emlékeztetett egy hagyományos falura, mint egy modern külvárosra. A házak mellett nagy gazdasági udvarok sorakoztak, a főutcán a jól ismert Hangya bolt és a Hitelszövetkezet működött, esténként pedig még tehéncsorda vonult végig az utca porában. Bár a lakosság egyre nagyobb része járt be a belvárosi gyárakba dolgozni, a tiszta földművesek száma még mindig meghaladta a 25%-ot. Az utak állapota katasztrofális volt, egy-egy kiadósabb eső után szinte teljesen járhatatlanná váltak a sártól. A korabeli emlékezők szerint Szabadhegy ott kezdődött, ahol a buszkalauz bemondta a megállót: „Götl-féle szanatórium” (ami valójában a közkedvelt helyi vendéglőt jelentette).
Földosztás és a szocializmus évtizedei
A háború utáni politikai változások Szabadhegyet is elérték: itt is nagyszabású föld- és házhelyosztásokat tartottak. 1948-ban 240 új házhelyet mértek ki a jelentkezőknek: az üzemi dolgozók 200 négyszögöl, míg a gazdálkodók 800 négyszögöl területet kaptak az otthonteremtéshez. Az 1940-es évek végén és az 50-es évek elején Szabadhegyet sem kímélte a korszak politikája: a módosabb gazdákat érintő kuláküldözések, az erőszakos téeszesítés és az államosítások mély nyomot hagytak a helyi közösségben.
Az 1950-es évek végén a szabadhegyiek körében állandó vita tárgya volt a lakóhelyük megítélése: az egyik tábor szidta a negyedet, mert elviselhetetlenül poros volt és túl messze esett a Belvárostól, a másik oldal viszont szenvedélyesen dicsérte, mert csendes, nyugalmas és tiszta, jó levegőjű menedéket nyújtott.A fejlődés a 60-as évekre hozott új lendületet:
A hiánygazdaságtól a lakótelepi boomig
A mindennapi szolgáltatások szintje az 1960-as évek elején még meglehetősen gyenge lábakon állt Szabadhegyen. Nem volt saját zöldségbolt, hiányzott a klasszikus étterem és a cukrászda, a művelődési házban is csupán mozi üzemelt, és a városi autóbuszok is rendkívül ritkán jártak ki a negyedbe.
A radikális, robbanásszerű fordulat a 60-as évek közepétől vette kezdetét, amikor a kerület képe teljesen átalakult. Rohamos gyorsasággal felépült a modern Jereváni úti lakótelep, amellyel párhuzamosan a szolgáltatások színvonala is európai szintre emelkedett: tágas ABC áruház, gyógyszertár, korszerű orvosi rendelő, posta, fodrászat, divatos butikok és melegkonyhás étterem létesült.
A lakosok kiszolgálása mellett komoly gyárak és üzemek is a negyedbe települtek: itt épült fel és üzemelt a város építkezéseit kiszolgáló modern Házgyár is. Ezzel együtt teljesen kiépült a modern földalatti csatornarendszer, a vízvezeték-hálózat és a kényelmes gázfűtés is.
A lakosságszám ennek köszönhetően elképesztő növekedésnek indult: