Erzsébet királyné halála (Sissi)
"Most a balsors a nemzetet őrangyalától fosztotta meg"
Erzsébet királyné (Sissi) legendájának kialakulásához saját és fiának halála is hozzájárult. A magyar királyné, 1898. szeptember 10-én vált merénylet áldozatává. Az esemény egyaránt megdöbbentette a kortársakat és a ma emberét.
„Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony örködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szivéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel, melegükkel.”
(Mikszáth Kálmán: A királyné meghalt. Országos Hírlap, 1898. szeptember 11.)
1898. szeptember 10-én és másnap is - az idézett csíkszeredaihoz és székesfehérvárihoz - hasonló szövegezésű táviratok érkeztek az ország minden részéből a belügyminiszterhez. A miniszterelnököt, báró Bánffy Dezsőt hivatalosan Goluchowski közös külügyminiszter értesítette a történtekről, és a kormány kénytelen volt megerősíteni a hírt, hogy Erzsébet királyné 1898. szeptember 10-én külföldi magántartózkodása során halálos kimenetelű merénylet áldozata lett Genfben.
A merénylet ténye széles körben ismert: Luigi Lucheni olasz származású anarchista délután fél kettő környékén, a forgalmas Mont Blanc rakparton, egy megélesített reszelővel szúrta szíven az udvarhölgye, Sztáray Irma grófnő társaságában a Beau-Rivage szállodából a hajóállomásra siető királynét.
Mint ezen a napon is, a királyné általában az év jelentős részében távol volt Bécstől: rengeteget utazott, városi környezetben is szívesen időzött. Utolsó évei kivételével sokat túrázott is, szinte igazi távgyaloglónak számított. Elvágyódás és nyughatatlanság jellemezte, viszont kedvelt helyein, illetve a felfedezésekkel teli utazásokban többnyire örömet talált. Változó egészségi állapota miatt - köszvény, idegfájdalmak és szívgyengeség jelei 1897 közepétől erősebben mutatkoztak - a merényletet megelőző években hosszabb kúrákon vett részt. Utoljára a hesseni Nauheimben gyógyult, amely - ezeknek az éveknek közeli tanúja, Sztáray Irma elmondása szerint - nem volt túlságosan nagy csáberővel rendelkező helyszín, de annál eredményesebb kúrát nyújtott: a királyné új erővel telve hagyta el a várost 1898 közepén.
A 61. életévében járó Erzsébet Genfen átutazva is változatos terveket szőtt, minden másnapra kirándulást szervezett, és utókúrára vissza kívánt térni egyik kedvelt városába, Caux-ba. A merénylet előtti nap bejárta Genfet, egy cukrászdában szokásához híven nagy adag fagylaltot evett udvarhölgyével (amely szinte elmaradhatatlan desszertje volt). Leányának, Mária Valériának egy neves boltban asztalkát választott karácsonyi ajándékul, majd hosszas séta után este tíz óra körül ért vissza a hotelbe. A másnap délelőtt is a városban találta: verklit vásárolt 24 darab kottával a wallseei gyermekek számára. A délelőtti séta után a királyné olyan derűs és nyugodt volt, hogy attól lehetett tartani, a kényelmes készülődés miatt lekésik a hajót.
A támadást követően a halál nem állt be rögtön. Bár a szúrást ejtő fegyver eljutott az áldozat szívéig, csak kisebb sebet ejtett, így a királyné csak jóval később lett rosszul. A támadó a szúráskor ellökte őt, Sztáray Irma és az arra járók segítették fel. Ezt a királyné a segítők saját nyelvén: francia, német és angol nyelven köszönve meg arról érdeklődött, vajon mit akarhatott tőle ez az ember... Mindeközben haladt tovább a kikötő felé, és csak akkor vesztette el eszméletét, miután a hajó már útnak indult. Rosszulléte miatt a hajó azonnal visszafordult, rögtönzött hordágyon a korábban elhagyott szállodába szállították, ahol azonban később már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Orvosi vélemény szerint megmentésére akkor sem lett volna esély, ha a sebesülést előbb fedezik fel.
Sissi utolósó mondata magyarul:.".. Mi történt velem?..."
A szegény sorsú családból származó, legtöbbször svájci útépítéseken dolgozó, a közügyekben jól informáltnak mondható és bizonyos témákban meglehetősen olvasott merénylő a vallomása szerint a merényletet maga tervelte ki, segítői nem voltak. Luchenit a merénylet után rögtön elfogták. Halálbüntetésben reménykedett, és ezt kérvényezte is, mivel Svájc adott kantonjában halálbüntetés kiszabására nem volt törvényi lehetőség. Végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amelynek során 1910 októberében cellájában öngyilkos lett. A lefolytatott nyomozás folyamán kiderült, hogy Lucheni az áldozat kiválasztásában vaktában cselekedett, Umberto király ellen is felmerült benne a merénylet terve. Úgy vélte, ilyesféle merényletsorozattal elérhető a kizsákmányolásra alapuló állapotok felforgatása és egy olyan világ megszületése, amelyben senkinek sem kell nélkülöznie.
Luchini gyilkos eszköze, a hegyesre csiszolt végű ráspoly, amivel kioltotta Sisi életét
A már ekkor szinte kultikus tiszteletben álló királyné halálhíre megrendítette a Monarchia magyar területeinek lakóit. A törvényhatóságok - így Marosvásárhely és Veszprém - táviratok sorában érdeklődtek a belügyminiszternél, hogy „a megrendítő gyásznak [...] mily alakban adhatnak kifejezést", „küldhet-e a vármegye a temetésre kisebb küldöttséget és koszorút?". A válasz ismeretében rendkívüli közgyűlést hívtak össze, feliratokban fejezték ki együttérzésüket a király felé, meghatározták a gyász - a város középületein, illetve a viseletben megnyilvánuló - formáit, illetve döntöttek arról, hogy a temetés napján gyászistentiszteletet tartanak. A kormány természetesen utasítást adott ki arról, hogy a közhivataloknak hat hónapig gyászkeretes levélpapíron, gyászpecsét használatával kell ügyeiket intézniük.Az uralkodó a temetés előtti napon manifesztumban fordult a magyarokhoz, amelyben megköszönte a megnyilvánuló részvétet és úgy fogalmazott: a közös fájdalom újabb kötelékkel köti össze a trónt és a nemzetet.
Erzsébet-emlékműpályázat egyike. Az 1902. januári határidőre tizennyolc pályamű érkezett.
Strobl és Gerster négyzetes alépítményt tervezett, amelyre két oldalról lépcsősorok vezettek fel. Az így létrejött teraszon kapott helyet a hat korinthoszi oszlopos, nyitott csarnok, amely alatt egy géniusz adta át a királynénak a vértanúság pálmaágát. A talapzat oldalait Erzsébet életéből vett domborművek díszítették. Fotónkon a bal oldali relief Erzsébetet Deák Ferenc ravatalánál ábrázolja, a jobb oldali az országgyűlés két házának hódolatát a királyi pár előtt 1896-ban. A pályamű építészeti alapgondolatát a művészpáros néhány évvel később Kossuth Lajos mauzóleumával valósította meg