Szabadhegyi szőlők története 2.

A török korszak, boszorkányok, kápolnák

A török korszak a szabadhegyi szőlők történetében nem a békés fejlődésről, hanem a teljes pusztulásról, a katonai összecsapásokról és a későbbi újjászületésről szólt. 

Győr vára kulcsfontosságú végvár volt, így a szomszédos Szabadhegy lankái és szőlőskertjei folyamatosan a hadak felvonulási területeként funkcionáltak. 

A szabadhegyiek szempontjából az alábbi három kulcsfontosságú esemény, forrás és monda bír komoly helytörténeti értékkel ebből a korszakból: 

1. Königsberger Imre és a vörös kabátosok rohama a szabadhegyi szőlőkben 

A török kor legjelentősebb és legjobban dokumentált szabadhegyi katonai eseménye az 1594-es nagy győri ostromhoz kapcsolódik. 

• A hadművelet: Amikor Szinán nagyvezír hatalmas seregével körbezárta Győrt, a keresztény felmentő sereg megpróbálta áttörni a török ostromgyűrűt. 
• A részlet: Königsberger Imre császári ezredes vezetésével a híres, vörös egyenruhás nehézlovasok (a „vörös kabátosok”) egy meglepetésszerű, rendkívül véres rohamot indítottak a török fősereg balszárnya ellen. A harcok és az üldözés pontosan a mai szabadhegyi szőlők dűlői között zajlottak. Bár a roham során maga Königsberger ezredes is elesett, a szabadhegyi dombokon folyó küzdelem a győri végvári csaták egyik leghevesebb epizódja volt. 

2. A teljes pusztulás:

 Miért nincsenek középkori adatok? 

Hogy miért nincsenek Szabadhegy középkori szőlészetéről részletes, név szerinti tizedjegyzékek, a válasz a török uralom négy évében (1594–1598) keresendő.

• A források megsemmisülése: A törökök rövid, de kíméletlen győri jelenléte alatt a szőlőhegy teljesen elnéptelenedett, a présházakat felégették, a tőkéket kivágták. Ami még fontosabb: Szabadhegy koraközépkori történetének szinte a teljes győri forrásanyaga megsemmisült a harcok alatt. Minden, ami ma a szabadhegyi borkultúráról biztosan tudható, a török kiűzése (1598) utáni újjáépítésből származik. 

 3. A „Szabadhegy” név török utáni legendája 

Bár a településrész őse már az Árpád-korban is létezett, a mai Szabadhegy név és a szőlőkultúra szoros összefonódása a török kor utáni konszolidáció közvetlen eredménye. 

• A „szabad” státusz: A török kiűzése után a győri vár katonai vezetése és a püspökség igyekezett gyorsan újratelepíteni a vidéket, hogy legyen, aki biztosítja a város ellátását és a boradót. A pusztasággá vált dombvidékre érkező első telepesek (szökött zsellérek, kiszolgált végvári katonák) adókedvezményeket és szabad menedékjogot kaptak, ha újratelepítik a szőlőket. A monda szerint ez a „szabad hegyen való szabad szőlőművelés” joga rögzítette véglegesen a névhasználatot a köztudatban.

 Érdekesség  (A muszlimok és a bor): Bár az iszlám vallás tiltotta az alkohol fogyasztását, a hódoltsági területeken a törökök ritkán vágták ki a szőlőket. Ennek gazdasági oka volt: a borból, a mustból és a pincékből származó dézsma és adó (haradzs) az oszmán kincstár és a helyi győri beglerbégek egyik legbiztosabb bevételi forrása volt. A török katonák maguk nem ittak (hivatalosan), de keményen megadóztatták a szabadhegyi lankák termését.

A törökök kiűzése (1598) után Szabadhegy képe siralmas volt: a lankák elvadultak, a présházak romokban álltak. A 18. század (az 1700-as évek) azonban elhozta a terület igazi aranykorát. Ekkor fektették le azokat a jogi, szervezeti és infrastrukturális alapokat, amelyek a későbbi, 19. századi virágzást lehetővé tették. A szabadhegyi borkultúra 18. századi újjáépítésének legfontosabb sarokpontjai és mikro-részletei:

 1. A betelepítések hullámai: Magyarok és németek együttműködése 

A győri várkapitányság és a Győri Káptalan (mint földesúr) hamar felismerte, hogy lakosság nélkül nem lesz adóbevétel. Tudatos betelepítési hullám indult meg: 

• A német vincellérek érkezése: A század első felében jelentős számú német ajkú (főként ausztriai és rajnai területekről származó) telepes érkezett Győr környékére. Ők magukkal hozták a fejlett nyugati szőlészeti technológiát és a löszpincék építésének kultúráját.
• A békés együttélés: A hazai és a betelepült lakosság gyorsan integrálódott. A 18. század közepére a szabadhegyi dűlőkben már természetes módon keveredett a magyar és a német szó, a családok eltanulták egymástól a legjobb metszési és hordókezelési fogásokat.

 2. Az önálló hegyközség megalakulása és az első articulusok (1740-es évek) 

Az újjáépítés legfontosabb pillanata az volt, amikor a szőlősgazdák közössége jogilag is megszervezte magát. Szabadhegy önálló hegyközséggé (promontorium) vált. 

• Az írott szabályok: Az 1700-as évek közepén fektették le az első hivatalos hegytörvényeket (articulusokat). Ezek pontosan megszabták a birtokhatárokat, a dűlőutak karbantartási kötelezettségét és a csőszök fogadását.
• A rendfenntartás kezdetei: Ekkor vezették be a szigorú éjszakai kijárási tilalmat a szőlőhegyen a szürethez közeledve. Aki éjszaka, lámpás nélkül tartózkodott a dűlőkben, azt automatikusan tolvajnak tekintették és a hegymester elé állították.

 3. A 18. századi pinceépítési láz: A pecsétes téglák kora 

Míg a török előtt a pincék leginkább egyszerű földbe vájt üregek voltak, az 1700-as években megindult a komolyabb építkezés. 

• A barokk Győr hatása: Győr belvárosa a 18. században épült újjá gyönyörű barokk stílusban. A gazdag győri polgárok és tisztviselők a városi mintát követve Szabadhegyen is masszív, téglával boltozott gádorokat és présházakat kezdtek építtetni.
• A téglák üzenete: Ha a mai Szabadhegyen régi pincemaradványokat találnak, azokban gyakran felbukkannak a 18. századi győri püspökök (pl. Zichy Ferenc püspök, aki 1743–1783 között állt az egyházmegye élén) vagy a kismegyeri uradalom monogramos, koronás, pecsétes téglái. Ez a téglaégetés és a pinceépítés szoros gazdasági összefonódását mutatja.

 4. A Szent Anna-kápolna és a szőlőhegyi vallásosság (1740-es évek) 

A borkultúra újjáépítésének elmaradhatatlan része volt a spirituális védelem keresése a természeti csapások (jégverés, fagy) ellen. 

• Közös összefogás: A szabadhegyi gazdák adományaiból és a győri polgárok támogatásával a 18. század közepén épült fel a mai plébániatemplom elődje, a Szent Anna-kápolna.
• Szent Orbán kultusza: Az 1700-as években vált általánossá Szabadhegyen a szőlősgazdák védőszentjének, Szent Orbánnak a tisztelete. Orbán-napon (május 25-én) a gazdák körmenetben vonultak ki a dűlőkbe, és meglocsolták a szent szobrát borral: ha jó idő volt, hálából, ha fagyott, dühükben, hogy nem védte meg a tőkéket.

A 18. század végére Szabadhegy egy konszolidált, gazdag és szervezetileg stabil szőlőheggyé vált, amely készen állt arra, hogy az 1800-as években Győr első számú boroskamrája legyen.

A szabadhegyi Szent Anna-kápolna és az abból szervesen fejlődő templomtörténet a mai napig az egyik legfontosabb identitáspont a városrész életében. Helytörténeti szempontból egy nagyon izgalmas, háromlépcsős fejlődési folyamatot mutat, amely tökéletesen leköveti Szabadhegy népességének és fontosságának növekedését: 

1. A 18. századi kezdetek (Az első kis kápolna) 

Az 1700-as évek közepén, a török kor utáni újjáépítés során a szabadhegyi szőlősgazdák egy kis fogadalmi kápolnát emeltek Szent Anna tiszteletére. 

• A funkció: Ez a legelső épület valójában még csak egy kis misézőhely, egy spirituális védőbástya volt a szőlőhegyen. A gazdák ide jártak imádkozni jó termésért és a fagyok, jégverések elkerüléséért.
• A pusztulás: A század végére a szőlőhegy lakossága és a kint dolgozók száma úgy megnőtt, hogy ez az első kis kápolna teljesen szűknek bizonyult, ráadásul az állapota is erősen leromlott, szinte düledezett. 

2. Az 1789-es első igazi templom 

1789-ben az első komolyabb, önálló templom a mai plébánia területén. 

• A szerkezet: Ez még egy meglehetősen egyszerű, fafedeles építmény volt, amelyhez kezdetben nem is tartozott kőtorony.
• A harangok: A szabadhegyiek azonban büszke emberek voltak: saját erejükből, közadakozásból hamarosan két harangot öntettek hozzá, és ekkor építették meg a templom első tornyát is, hogy a harangszó bejárhassa az összes szabadhegyi szőlődűlőt. 

A szabadhegyi boszorkányperek és boszorkányhistóriák témaköre rendkívül izgalmas területe a helyi folklórnak, amely tökéletesen ötvözi a valódi levéltári, megyei boszorkánypereket és a szabadhegyi szőlőhegy sajátos, szájhagyomány útján megőrzött babonáit.

Kik voltak a vádolt boszorkányok a Győr környéki perekben? 

A Győr vármegyei törvényszéki iratok és Borovszky Samu vármegyei monográfiái alapján a boszorkánysággal vádolt személyek szinte kivétel nélkül a korabeli társadalom peremén élő, de fontos funkciót betöltő nők közül kerültek ki: 

• A bábák és kenőasszonyok: Azok a füvesasszonyok és szülésznők, akik értettek a gyógyításhoz, a gyermekvilágra segítéshez és a dűlőkben gyűjtött gyógynövényekhez. Ha egy csecsemő meghalt, vagy a tehén elapasztotta a tejet a szomszéd birtokán, azonnal rájuk terelődött a gyanú.
• A „tudákos” asszonyok: Akikről a szabadhegyi és környékbeli gazdák azt suttogták, hogy képesek rontást hozni a szőlőre vagy jégverést imádkozni a rivális dűlőkre.

 3. Egy hírhedt Győr vármegyei eset: A Tenke-per (1710)

 A mezőörsi özvegy Tenke Péterné (Domján Ilona) bába és lánya, Tenke Éva ellen indított 1710-es eljárás a legalkalmasabb. Ez a per hűen mintázza azt, amit a szabadhegyiek is hittek a gonosz erőkről: 

• A vádak: A vádirat szerint az anya az ördögnek adta magát, és lányát is boszorkányságra nevelte. A legsúlyosabb vád az volt, hogy lányát lóvá változtatta, és azon lovagolt ki az éjszakai boszorkányszombatokra, a dűlők felett elrepülve.
• A rontás: Mindenkit, aki nem járt a kedvében a környéken, bűbájjal megbetegített vagy megrontott.

 4. Hogyan kapcsolódik ez a szabadhegyi borkultúrához? 

A boszorkányhit a présházak világában nagyon is gyakorlatias félelmekben gyökerezett. 

• A bor megromlása: Ha a hordóban a bor ecetesedni kezdett, vagy „megfordult”, a gazdák nem kémiai folyamatokra gyanakodtak, hanem arra, hogy egy boszorkány megátkozta a pincét, vagy éjszaka titokban bement a gádorba.
• Védekezés: A szabadhegyi pincék ajtaja fölé gyakran véstek keresztet, vagy szentelt barkát, fokhagymát tűztek ki, hogy távol tartsák a rontó szellemeket és a bűbájosokat a drága terméstől.

A boszorkányperek és babonák témája fantasztikusan kiegészíti az eddigi szüreti és kocsmai/pincézési anekdotákat, megmutatva a korabeli szabadhegyi emberek gondolkodásának misztikus, sötétebb oldalát is.