A Mikulás története
A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is. A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, mint népszokás.
Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, egyik rokona nevelte, s ő ismertette meg a kereszténységgel. Megtérése után Miklós jótékony célokra szétosztogatta örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe került, de életben maradt, és részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. (Érdekesség, hogy Jézus Istennel való egylényegűségéről szóló vita hevében Miklós állítólag felpofozta vitapartnerét, Ariust.) Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, s tettei miatt már életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja ezután zarándokhellyé vált. Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a szeldzsuk törökök, maradványait tisztelői az itáliai Bariba vitték, ahol bazilikát építettek a tiszteletére, s ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron.
Szent Miklós Uroš Predić 1903-as festményén
Miklós kultusza nem sokkal halála után kezdődött, már a 6. században templomot emelt neki Konstantinápolyban I. Justinianus császár. Csodatettei között tartják számon, hogy vihar idején megmentette egy vízbe esett tengerész életét, ezért ő az utazók, a kereskedők, a zarándokok, a tengerészek és a révkalauzok védőszentje. Amikor városát éhínség sújtotta és egy gonosz hentes három kisgyermeket megölt, hogy húsukat kimérje, Miklós leleplezte bűnét és a fiúkat is feltámasztotta, ezért ő a gyermekek és a diákok védőszentje is.
A három kisgyermek feltámasztása (16. századi ábrázolás)
A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem volt pénze hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, ám a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Az éjszaka leple alatt három erszényt dobott be az apának, így a lányok megmenekedtek attól, hogy örömlánynak adják őket. Miklós e tettéért a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, s oltalmazója a házasságnak és az anyaságnak. Védőszentje továbbá Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek és Magyarországon Kecskemét városának.
A három szűz hozománya
A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, mint népszokás. (A Mikulás a Miklós név cseh és szlovák alakja.) A különböző népek kultúrájában szinte mindenütt feltűnik hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagycsizmás alakja, személyéhez kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása. A német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű "kísérői" is vannak, akik veréssel vagy éppen megevéssel fenyegették a rossz gyermekeket: ilyen Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában a nálunk is ismert krampuszok. Az ajándékozás szokása hazánkban a városi értelmiség révén terjedt el valószínűleg német-osztrák hatásra, falura ez csak a múlt században jutott el.
Krampusz - 1900
A püspök legendája a különböző népek ajkán más és más változatban élt tovább, ennek megfelelően neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, hol meg Télapó, Karácsony apó. Az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas alak torzult változata. A Télapó elnevezés a második világháború után szovjet-orosz hatásra terjedt el Közép- és Kelet-Európában: az orosz hagyomány szerint Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozza a fenyőfát az ajándékokkal, de Szilveszter napján.
A Mikulás-ünnep idővel egyre inkább elszakadt Szent Miklós alakjától, a tömegkultúra átalakította a keresztény legendát és az ünnep elvilágiasodott, és elüzletiesedett.
Az Egyesült Államokban amíg a kereskedők meg nem látták a karácsonyban a lehetőséget, hogy reklámozzák termékeiket, az ünnepre korántsem irányult annyi figyelem, mint napjainkban. A kereskedők csináltak nemzetközi ikont a napjainkban mindenhol ismert, többféle elemből létrejött Szent Miklós-figurából.
A Mikulások kinézetre koránt sem voltak ilyen egységesek, mint napjainkban. A századelőn készült képeslapokon, bonbonosdobozokon, ajándékkísérő kártyákon, csokoládépapírokon rendkívül változatos színű és ruhájú Mikulásokat láthatunk. Abban megegyeznek, hogy méltóságteljes püspököt ábrázolnak. Különböző színű, hosszú püspöki palástot viselnek ezek a Mikulások, és megjelennek más kötelező viseletdarabok, kellékek is (püspöksüveg, pásztorbot stb.). A 19. század második felében az ajándékhozó alakja gyerekeknek készült vásári portékaként is megjelenik. A vásárokon a „viaszarcú, gyapotszakállú, gyönyörű aranyos misemondóban és hófehér süvegben, valóságos papirosból” készült püspökfigurák vártak a vevőkre – írja a Vasárnapi Újság.
A Mikulás-ábrázolások egységesülésének okai Amerikában keresendők. Ott is sokáig élt a piros, kék, zöld vagy lila palástot viselő püspök alakja, míg Louis Prang bostoni nyomdász 1885-ben nagy példányszámban ki nem adott egy képeslapot, amelyen piros ruhában ábrázolta. Ettől kezdve az Egyesült Államokban ez a szín vált általánossá. De a Mikulás még ettől sem nézne ki úgy, ahogy ma kinéz, ha a Coca-Cola Company 1931-ben meg nem bízott volna egy reklámgrafikust: csináljon egy téli kampányt az üdítőital-piac számára. Haddon Sundblom ekkor formálta meg a túlsúlyos, pirospozsgás, hófehér szakállú, rövid bundát és buggyos nadrágot viselő, tömött zsákot cipelő mókás öregember alakját. A Santa Claus egy csapásra meghódította a világot, ma mindenki ilyennek látja a Mikulást az Amerikai Egyesült Államoktól Ausztráliáig, Finnországtól Dél-Afrikáig.
A Mikulás puttonyában vagy zsákjában mindig is édességek, gyümölcsfélék, esetleg kisebb játékszerek és könyvek lapultak. De akármi volt is, a 20. században már semmiképp nem hiányozhatott az öntőformával készített csokoládé Mikulás. És ahogy gazdagodott a polgárság, nőtt a kereslet és a vásárlóerő, úgy bővült az édességválaszték. A csokimikulásokat Magyarországon elsősorban a Stühmer, Stollwerck, Gerbeaud, Meinl, Dreher csokoládégyárak állították elő nagyobb mennyiségben az édesipar szempontjából igen jelentős napra.
A Stühmer cég nagy újítása volt 1934-ben a „porcelánozott” csokoládéfigura, amelyet később a Budapesti Csokoládégyár is gyártott, hatalmas sikerrel. Természetesen Mikulás figurákat is készítettek ilyen eljárással. A csokoládék mellett nem hiányozhattak a kirakatokból a különféle cukorkák sem. A szaloncukor gyártása Magyarországon a 19. században kezdődött, és annak második felében már karácsonyi idénytermék volt.
A Mikulás és a karácsony összefonódása már a múlt század első harmadában elkezdődött, a karácsonyi ünnepkör előtti fogyasztás növekedésével egyre erősödött, ma pedig a két ünnep már szinte elválaszthatatlan egymástól. A Mikulásra szánt ajándékok az üzletek díszes karácsonyi kirakataiban jelennek meg, a Mikulás alakja pedig a karácsony előtt árusított különféle termékek csomagolásaira is rákerült.
MONDA A MIKULÁSRÓL
Történt egyszer réges-régen a messzi Lappföldön, hogy élt egy nagyon szegény család. Anyuka és apuka nagyon szerette egyetlen kisfiukat, de sajnos szerény körülményeik miatt nem tudtak neki játékokat, gyümölcsöket, édességet vásárolni. Régen nem voltak nagy bevásárló központok, minden városban egyetlen kis boltocska volt. Az emberek a sok munkáért is csak kevéske pénzt kaptak. Amikor beköszöntött a tél, a nagy hidegben nem volt gyümölcs a fán, nem teremtek zöldségek, alig volt mit enni.
Sok-sok évvel ezelőtt, december ötödik napján ebbe a kis lappföldi falucskába leesett az első nagy hó. A szegény családnak nem volt tüzelője, nagyon fáztak és a kisfiú szomorú volt, hogy ennyire fáznak a szüleivel. Amikor kiment a nagy hóba, a többi gyerek kinevette amiért nincs csizma a lábán, csak egy szakadt kis cipő, amibe belefolyt a hideg hólé. A család mellett élt egy öreg fehér szakállú bácsi akit Nikolaus-nak, magyarul Miklósnak hívtak és egy földig érő piros kabátban járkált télen, ami jó melegen tartotta. Volt neki egy fia is, de ő már nagy volt és a saját családjával élt egy másik házban. Nikolaus bácsi egész évben sokat dolgozott és mivel egyedül élt, alig alig költött valamire. Nagyon megsajnálta a kisfiút és eldöntötte hogy segít rajta. Elment a suszterhez és megkérte, hogy estére varrjon egy kis csizmát a fiú számára, ne fázzon szegénynek a lába. Elment a kis boltba és vásárolt egy kis cukrot, mandarint és pár szem kekszet, diót, mogyorót. Estére elkészült a csizma és Nikolaus bácsi belerakta a nyalánkságokat. Nem akarta, hogy a kisfiú megtudja hogy tőle kapta az ajándékokat, így éjjel – míg mindenki aludt, az ablakába csempészte a meglepetést, az ajtóba pedig rakott egy kosárnyi tűzifát is, hogy ne fázzanak. Reggel mikor a kisfiú felkelt és meglátta a fényes kis csizmát, benne a finomságokat olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele.
A következő évben mikor leesett az első hó Miklós bácsi újra elment a suszterhez és egy új csizmát rendelt persze egy számmal nagyobbat, hisz a tavalyit már kinőtte a kisfiú. Újra elment a boltba és vett nyalánkságokat, nehogy üresen rakja ki az ablakba. Éjjel újra meglátogatta a kisfiút aki másnap a boldogságtól szóhoz sem jutott. Így ment ez minden évben és sosem derült ki, hogy ki az a jótevő, aki segíti ezt a szegény családot csak a suszter, a kisbolt eladója és Miklós bácsi fia tudta az igazságot. Amikor Miklós bácsi annyira öreg lett, hogy meghalt az egész falu nagyon szomorú volt, mert mindenki nagyon szerette. Amikor eljött az újabb tél a kisfiú már izgatottan várta a megszokott ajándékot. Mivel már nem volt olyan kicsi, a lába sem nőtt olyan gyorsan előző évi csizma még passzolt a lábára. A faluban mindenkinek izgatottan mondogatta: "-Ma újra eljön hozzám a jótevő és mint mindig! Ma is kaphatok valamit legalább egyszer az évben!" Meghallotta ezt Miklós bácsi fia, akit szintén Miklósnak hívtak, ami nem meglepő hisz régen a név apáról fiúra szállt. Tehát ő, a suszter és kis boltos is előre sajnálták a fiút mekkorát fog csalódni ha idén semmi nem lesz az ablakban. Össze beszéltek hát, hogy segítenek. Abban az évben már a fiatalabb Miklós vitte az ajándékot a fiúnak.
Történt viszont, hogy a faluban igencsak híre ment annak, hogy a falu legszegényebb gyereke minden évben csomagot kap, s a szomszéd faluban is élt ám egy nagyon nagyon szegény kislány. Megkérdezte a kisfiút ő miért kaphat ennyi dolgot, mit tesz érte a kisfiú csak azt mondta: talán azt, hogy egész évben jó kisfiú vagyok, jól viselkedek. Elkezdett hát ez a kislány reménykedni abban, hogy talán ha nagyon szépen viselkedik egész évben ő is kaphat egy kis csomagot, vagy egy szép kiscsizmát. Mondogatta is a barátainak, hogy ő bizony nem rosszalkodik, nem felesel vissza, jól tanul mert akkor hátha hozzá is eljön ez a jótevő. Hát ahogy az lenni szokott el is jutott a hír Miklóshoz aki megsajnálta a kislányt és a következő decemberben már őt is meglátogatta éjjel titokban.
Tudta a suszter, tudta a kisboltos és tudta a felesége is, hogy Miklós az aki apja régi piros köpenyében meglepte e szegény gyerekeket. A felnőttek összefogtak és egész évben figyelték kik azok a gyerekek akik megérdemlik, hogy a csoda velük is megtörténjen. Attól az évtől Lappföld minden kis falujába elment Miklós és azon a napon kirakosgatta a gyerekek ablakába a csizmákat, gyümölcsöket édességeket. Csak a felnőttek tudták, hogy ki ő bár egyszer egy kislány felébredt a neszre, de már csak egy piros ruhás alakot látott elsietni a ház mellett. Másnap el is mesélte mindenkinek, hogy mit látott. Teltek az évek és Miklós is megöregedett. Hosszú fehér szakálla lett és már nehezen sétált, ezért a faluban több apuka is felajánlotta, besegít neki, hisz Lappföld olyan nagy, hogy nem bírja egyedül. Mindenki ott segített ahol tudott, a szabó piros köpenyeket varrt, a suszter sorra készítette a kiscsizmákat, az anyukák kis csomagokba pakolták a gyümölcsöket, édességeket. Persze volt egy lista: kik azok akik megérdemlik, és kik azok akik szenet vagy virgácsot kapnak mert egész évben rosszak voltak. Akkor éjjel már egyszerre többen indultak útnak, hogy reggelre minden gyerek megkapja, amit kiérdemelt az évben.
Ez a varázslatos hagyomány faluról falura, városról városra, országról országra szállt és még a mai napig is fennmaradt. Miklós halála után tiszteletére a december 6.-át Miklós napnak nyilvánították az egész világon.
Tudod, ezt a történetet a kisgyerekek nem tudhatják meg! Gondold el milyen lenne a gyerekkora ha nem lenne benne ez a varázslatos csoda? Emlékszel még te is hogy vártad ezt az estét minden évben? Már egyre nagyobb, egyre okosabb vagy és sejthetted már te is, hogy nincs egyetlen egy öreg bácsika, aki a világ összes gyerekéhez el jutna egy éjszaka alatt. Viszont a varázslat valóban él, és ezt tudnod kell! A mai napig vannak jótevő Mikulások, akik a nagyon szegény gyerekeket, családokat titokban meglepik, hogy ne legyenek szomorúak amiért nekik nem telik arra amire vágynak.
Az, hogy a te Mikulásod az anyukád és apukád hidd el a legjobb dolog, hisz ez azt jelenti, hogy az év többi napján is megvan mindened amire csak vágysz!
Ezt mindenki akkor tudja meg, ha már elég nagy ahhoz, hogy titokban tudja tartani, elég okos ahhoz, hogy ne vegye el a csoda varázsát a kicsiktől. Mi felnőttek tehát megbízunk már benned, tartsd meg te is a több százéves titkot és viselkedj úgy egész évben, hogy megérdemeld azt a kis csomagot! A nálad kisebbeket győzd meg, hogy a Mikulás létezik és figyeld a csillogó szemüket mikor meglátják a csizmájukat!
És ha valaki azt mondja neked a Mikulás hazugság, vagy hülyeség vagy nem is létezik, te csak mosolyogj és hagyd rá, hisz te már tudod a teljes igazságot!