SZABADHEGYI BÁNYÁK
Elfeledett bányák nyomában: Szabadhegy agyag- és kavicskitermelésének története
Győr egyik ma már csendes, családi házasrésze, Szabadhegy város felszíne alatt egészen más múlt rejtőzik. A domboldalak egyenetlenségei, a helyi tavak medre és néhány dűlőnév mind egy több évtizedes bányászati múltat őriznek, amely szorosan összefonódott a város 19–20. századi építkezési lázával.
A kezdetek: agyag és kavics a falu alatt
Szabadhegy dombosabb, magasabban fekvő területein a folyóparti részekkel nem tiszta kavics, hanem vastag, agyagos-löszös rétegek húztak a felszín alatt. Ez a kettősség határozta meg, milyen nyersanyagot lehetett itt kitermelni, és kik végezték a munkát.Az egyik legkorábbi és legjobban dokumentált helyszín a Tóth György-féle kavicsbánya volt. A bányát 1894-ben nyitotta meg a helyi lakos a falu déli, délnyugati határán, a mai Szent Imre út külső szakasza felé eső részen. Az itt kitermelt, mivel diluviális – tehát jégkorszaki eredetű – kavics magas agy- és homoktartalma miatt betonozásra kisebb, de útépítésre és alapozásra tökéletesen megfelelt. Érdekesség, hogy a szabadhegyi temető melletti homokgödrökből a kitermelés során a 19. század közepén jégkorszaki állatok, köztük őselefánt- és mamutzápfogak is előkerültek – ez is jelzi, milyen sokáig folyt itt az ásás.
(RégiGyőr fotó)
Anett Tímea Tóth ·Régi családi fotó hátulja: özv. Tóth Károlyné kavicskitermelő (1944.ápr.13. utáni bélyegző)
Vályogvetés és tapasztás: az agyag mindennapi szerepe
Szabadhegy a 20. század elejéig szegényebb, mezőgazdasági jellegű külterületi közösség volt, ahol a családok nem engedhették meg maguknak a drága gyári téglát. Ehelyett a helyi anyaggödrökből – elsősorban a mai József Attila-lakótelep alatti sávból, valamint a Szent Imre út és a temető környéki domboldalakból – lovaskocsikkal hordták el a sárga, löszös agyagot.
Ezt az agyagot szalmával és keverve, kézzel formázták vályogtéglává, amelyből felépült a helyi házak, és a falak éves javításához, tapasztásához is rendszeresen használták. A szabadhegyi agyag magas mész- és homoktartalma kiváló hőszigetelő vályogfalat adott, ezért ebből égetett tégla porózusabb maradt, ezért a komolyabb, többemeletes győri építkezésekhez szükséges kemény falazótéglát inkább a szomszédos, gazdagabb rétegekkel rendelkező területekről szerezték be.
Ahol a nagyipar átvette a stafétát: Sashegy és Kismegyer
Amikor a 20. század közepén Győrben fellendült a nagyipari építkezés, a kitermelés súlypontja áttevődött a szabadegyi belterületről a szomszédos, gazdagabb lelőhelyekre.
Győr-Sashegy , Szabadhegytől keletre, a Tatai út mentén, a mai napig aktív bányászati-ipari terület. Itt a homokos kavics mellett jelentős agyagkitermelés is folyt, amely kiváló alapanyagot biztosított a győri tégla- és cserépgyártásnak. A bányakataszterek külön altípusokat is különettek, például a hivatalosan bejegyzett „Győr-Sashegy I. – agyag" és „Győr I. – kavics" bányatelket. A környéken – például a Győrszentiván felé eső részeken – ma is működnek magánkézben lévő bányaüzemek, amelyek osztályozott kavicsot és zúzott anyagot szállítanak a győri építkezésekre.
A kimerült sashegyi bányagödrök sorsa is egyedi: ezek nem alakultak horgásztavakká, hanem a legnagyobb egykori mélyedések helyén épült ki a Győr-Sashegyi Regionális Hulladékkezelő Központ és a Sashegyi Hulladékkezelő Központ – a bányászat után megmaradt üregek ideális alapotok adtak a modern, katákelt kialakításra.
Kismegyer volt a másik nagy központ, ahol a Pannonhalmi Bencés Főapátság birtokában a kiváló minőségű sárga agyag kiaknázására magánvállalkozások alakultak:
- 1883–1896 : megalakult a Győri Körmence Társaság, egyik vezető alakja Hlatky-Schlichter Lajos győri építész és gyáros volt. Ekkor lendült fel igazán az ipari méretű agyagkitermelés a kismegyeri domboldalakon.
- 1896–1941 : a társaság feloszlása után Hlatky-Schlichter egyedüli tulajdonosként vitte tovább a Hlatky-Schlichter és Fiai Téglagyárat. Ez volt a bánya fénykora – az itt kitermelt agyagból épült többek között a győri Ágyúgyár és a Vagongyár bővítése is.
- 1941 : a fiak által vezetett gyár a gazdasági nehézségek és a háborús készülődés miatt véglegesen csődbe ment.
A kismegyeri bányászat sajátossága volt, hogy nem mély bányatavakat, hanem száraz mélyedéseket, más anyaggödröket hagyott hátra, mivel itt a domboldalakat "harapták ki" a kitermelés során. A ezeket részben feltöltötték, és ahogy Kismegyer övezetté vált, a város háború utáni lakókörnyezetében a hajdani bányát. Emlékét ma már főként a Téglagyári dűlő elnevezés és a domb lépcsőzetes felszíne őrzi.
A szabadhegyi tavak: bányagödörből közkedvelt zöldövezetig
A ma is látható szabadhegyi 1-es, 2-es és 3-as tó a legszemléletesebb bizonyítéka a városrész egykori bányászati múltjának. A két világháború között és a háború utáni években a lakossági kézi kubikolással hordta el innen a földet és a sódert, amiből rendezetlen "kubikgödrök" maradtak vissza – ezekben aztán megállt a talajvíz és a domboldalról lefolyó esővíz.A '70-es években, a József Attila-lakótelep felépülésével a városvezetés kotrással kimélyítette és megerősítette ezeket a szabálytalan, veszélyes vizesgödröket, így alakítva ki belőlük a mai jóléti és csapadékvíz-tározó tavakat, amelyek ma Szabadhegy egyik legltebb zöldövezetét adják.
A gödör (RégiGyőr)
Egy ilyen gödör télen (Czelter Irénke)
Miért szűnt meg a bányászat Szabadhegy szívében?
A kitermelés megszűnését két folyamat együtt magyarázza:
- Urbanizáció – ahogy Szabadhegy az 1900-as évek közepére családi házas övezetté, majd Győr szerves részévé vált, a lakóházak közelében a robbantásos, poros külfejtés egyszerűen már nem tartható.
- Ipari igények változása – a modern építőipar tisztább, osztályozott folyami kavicsot igényelt, a szabadhegyi dombi rétegek pedig túl vékonyak és szennyezettek voltak a nagyipari betonozáshoz. A gépesített kitermelés így véglegesen átkerült a gazdagabb lelőhelyekkel rendelkező szomszédos területekre: Sashegyre, a Homokbánya út környékére, valamint a Szigetköz déli nyúlványaira.
Összegzés
Szabadhegy bányászati múltja nem egyetlen nagy, elkerített ipari komplexumot jelentett, hanem számos, egymáshoz közeli helyszínt – a Tóth György-féle kavicsbányától a lakossági agyaggödrökön át egészen a kismegyeri és sashegyi nagyüzemi kitermelésig. Ez a sokszínű, apró léptékű bányászat formálta a városrész mai domborzatát, adta a helyi házak alapanyagát, és végül – a szabadhegyi tavak miatt – egy máig élvezhető zöldövezetet hagyott örökül az utókorra.