Farkas Márton 1723-1789

Farkas Márton (1723–1789) győri városi szenátor alakja nélkülözhetetlen a mai Szabadhegy arculatának megértéséhez. 

Ő az a kulcsfontosságú történelmi személyiség, aki mecénásként, egyetlen hatalmas tollvonással – a végrendeletével – megalapozta a városrész intézményi önállóságát, és kiemelte Szabadhegyet az egyszerű szőlőhegyi státuszból. Farkas Márton nemcsak egy jómódú birtokos volt, hanem Győr szabad királyi város politikai elitjének meghatározó, harcias alakja.

• A tisztségei: Városi szenátorként (tanácsnokként) és úgynevezett szószólóként (tribunus plebis) dolgozott.
• A nagy kamarai vizsgálat (1778): Levéltári forrásokból (például Bak Borbála igazgatástörténeti kutatásaiból) tudható, hogy Farkas Márton bátor és megalkuvást nem tűrő ember volt. 1778-ban ő indította el azt a feljelentést és a nyomában járó, 12 évig húzódó királyi kamarai vizsgálatot a győri városi vezetés ellen, amely végül alapjaiban reformálta meg és tette tisztábbá Győr városának gazdálkodását. 

Az 1789-es történelmi végrendelet Élete alkonyán minden energiáját és vagyonát a szívéhez közel álló szabadhegyi birtokára és az ott élők felsegítésére fordította. 1789 áprilisában, szinte közvetlenül a halála előtt kelt végrendeletében ikonikus sorokat hagyott hátra:  „Minthogy mi már Egyenlő Akaratbul arra rá állottunk, hogy Szabadhegyi Majorunkban Isten Eő Sz. Felsége Dicsőségére Sz. Anna Asszony Tiszteletire Egy Kápolna állítassék, ahoz egy Sekrestye és az ott lévő Káplánnak egy Szoba rendeltessék...” 

^{A végrendelet egy oldala}

• A plébánia megalapítása: Teljes szabadhegyi majorját, házát és földjeit az egyházra és a közösségre hagyta. Az ő saját egykori lakóháza szolgált a szabadhegyi plébánia első épületeként (ezt a történelmi épületet végül 1994-ben bontották el, hogy helyet adjon az újnak). 
• A szabadhegyi népoktatás elindítása: A hagyatékból nemcsak a pap lakását, hanem a helyi mester (tanító) iskoláját is megalapították. Ezzel Farkas Márton hivatalosan is elindította a szabadhegyi intézményes oktatást. 

Az ebből a hagyatékból épült iskola tehát Ratio Educationis (1777. aug.22) követő évtizedben kezdett működni Szabadhegyen.

Az iskola épülete 1847-ben használhatatlanná vált.

Farkas Márton szenátor egykori szabadhegyi majorja nem egy mai értelemben vett luxusbirtok volt, hanem egy tipikus 18. század végi, gazdag és funkcionális gazdasági-és lakókomplexum. Az épületegyüttes és a hozzá tartozó földterületek tökéletesen tükrözték a korabeli nagypolgári-vincelléri életmódot, ahol a lakótér, a borkészítés és az állattartás szorosan egybefonódott. A végrendelet, az egyházi leírások és az 1994-es (bontás előtti) építészeti felmérések alapján a major struktúrája pontosan a következő elemekből állt: 

1. A központi lakóház (A későbbi első plébánia) A major szíve egy masszív, vályogból és téglából épült, cseréptetős udvarház volt, amely Farkas Márton kinti rezidenciájaként szolgált. 

• A beosztása: Az épület hagyományos dunántúli elrendezésű volt, vastag falakkal. A végrendelet pontosan megnevezi a helyiségek jövőbeli sorsát: a fő lakószobákból alakították ki a helyi káplán (lelkész) szobáját, míg a ház másik, tágasabb szárnyát úgy hagyta meg, hogy „aból az Mesternek is bötsületesen ki telhetik mind iskolája, mind Lakása”. Így lett a major épületéből egyszerre plébánia és Szabadhegy legelső iskolaépülete. 
• A sorsa: Ez a történelmi épülettömb meglepően sokáig dacolt az idővel, és egészen 1994-ig állt, amikor a modern plébánia felépítése miatt végül elbontották. 

 2. A major gazdasági udvara A lakóház mögött és mellett terült el a tulajdonképpeni gazdasági udvar, amely a szőlőművelést és az önellátást szolgálta. 

• A présház (Sajtóház): A major elmaradhatatlan része volt egy hatalmas présház, amelyben a korábban említett monumentális, fából készült bálványos prés állt. Ide futottak be a puttonyosok a környező dűlőkből a szüret idején.
• Istállók és ólak: Mivel Farkas Márton állatokat is tartott a majorban (igáslovakat a szőlőhegyi fuvarozáshoz és jószágokat az önellátásra), az udvarban fa- és vályogfalú istállók, valamint szénapadlások sorakoztak.
• A kocsiszín: Itt tárolták a szürethez használt nehéz fa szekereket, a hordószállító kocsikat, valamint a szerszámokat (kapákat, metszőkéseket, kádakat).

 3. A földterületek (A fundus) A major nemcsak magát az épületet jelentette, hanem a hozzá szervesen kapcsolódó, egybefüggő földbirtokot (fundus) is. A végrendeletében Farkas Márton részletesen felsorolja, hogy az egyes parcellákat korábban kitől és mennyiért vásárolta meg, hogy egyetlen hatalmas, életképes birtokká egyesítse őket: 

• A háztáji szőlő és gyümölcsös: Közvetlenül az épületek mögött indultak a major saját szőlősorai és a veteményeskert.
• Szántók és legelők: A majorhoz tartozó külső földek biztosították a takarmányt a tartott állatok számára.

 4. A majorba integrált kápolnahelyiség A végrendelet legfontosabb kitétele, amely megváltoztatta a major arculatát, a negyedik pont volt. Farkas Márton kikötötte, hogy a major területén belül: 

• Egy önálló kápolnát kell kialakítani a meglévő falak között vagy azokhoz építve Szent Anna tiszteletére.
• Ehhez közvetlenül egy sekrestyét is csatolni kellett. 

 Ez a major tehát egy nyüzsgő, önellátó gazdasági központ volt, amelynek kapuján belépve az ember egyszerre találta magát egy tiszteletreméltó győri szenátor otthonában, egy működő borászatban és – 1789 után – Szabadhegy legelső hitéleti és oktatási központjában. 

Emlékezete Szabadhegyen Bár a belvárosban élt és politizált, a szabadhegyiek a mai napig saját jótevőjükként tisztelik. 

• Az emléktábla: A római katolikus plébánia falán (a József Attila utca 46. szám alatt) a szabadhegyiek hálájából 2000-ben elhelyezett emléktábla pontosan megőrzi a nevét és a tetteit. 
• A Farkas Márton utca: A városrész az iránta érzett tiszteletből 1995-ben utcát nevezett el róla, amely a Rózsahegy utcától indul és az Új utcába torkollik. 

Mészáros József szerző, nyugalmazott iskolaigazgató a szabadhegyi templom fennállásának 100. évfordulójára gondolva készítette el e kötetet.
Kutatómunkája elismerésre méltó - megörökíti az előző századokban élt elöljárói és köznépi igyekezetet, mely azért történt, hogy legyen méltó temploma Szabadhegynek.