Ötház utca, amiről a nevét kapta

A győri (kismegyeri/szabadhegyi) Ötház utca és a hozzá kapcsolódó Ötház dűlő nem konkrétan öt lakóházról, hanem az 1900-as évek első felében épült öt darab uradalmi cselédházról (úgynevezett „kommuna-házról”) kapta a nevét. A terület és az elnevezés története a következő:

• Az építés ideje: Pontos évszámot a korabeli térképek nem őriztek meg, de ezek a jellegzetes, hosszúkás cselédszállások a pannonhalmi bencés apátság kismegyeri uradalmának kiterjedése és intenzívvé válása során, az 1800-as évek legvégén vagy az 1900-as évek legelején épültek fel.
• A névadás oka: A mai József Attila utca végétől kifelé eső dűlőföldeken egymás után, egy sorban pontosan öt darab egyforma, hosszú cselédházat húztak fel az uradalmi munkások (béresei, cselédei) számára. A környékbeliek ezt a részt elszigeteltsége és a jellegzetes épületek miatt kezdték el Ötház dűlőnek nevezni. 
• Hivatalossá válás: Az utca elnevezése hivatalosan is megőrizte a régi dűlőnevet. Amikor a terület a 20. század második felében és a millennium után fokozatosan beépült családi házakkal, az újonnan nyitott utcát az egykori öt cselédház emlékére keresztelték Ötház utcának.

Bár az egykori uradalmi cselédvilág épületei mára nagyrészt eltűntek, átépültek vagy modern lakóházak vették át a helyüket, az utca neve máig őrzi a kismegyeri apátsági nagybirtok ezen szeletét A mai győri Ötház utca pontosan ott húzódik, ahol egykor az a bizonyos öt ház állt.

A kismegyeri uradalmi világot idéző egykori épületek elhelyezkedése és a környék régi gazdasági nevei az alábbiak szerint kapcsolódnak a mai városszerkezethez:

Az öt ház elhelyezkedése a mai térképen 

• A dombháti elszigeteltség: Az egykori Ötház dűlő a Kismegyert és Szabadhegyet összekötő, Kakashegyen átvezető kanyargós, dombos útszakaszon terült el. Ez a rész sokáig teljesen különállónak számított, egyik városrészhez sem tartozott igazán.
• Az utca szerkezete: A mai Ötház utca a Zichy Ottó utca folytatásaként indul dél felé a város belterületének határáig. Érdekesség, hogy az utca eredetileg félig beépítetlen volt, hosszú ideig kizárólag a bal oldalán sorakozott az az öt darab régi, kertes cselédház, amelyekről a nevét kapta. 
• A mai állapot: Bár a környék teljesen átalakult és az újonnan nyitott keresztutcák (például a Köves utca) megsokszorozták a házak számát, a történelmi nyomvonal és a régi név máig változatlan maradt.

Más régi uradalmi nevek a környéken A pannonhalmi bencések egykori kismegyeri nagybirtokának belső működését, gazdálkodási ágait több szomszédos utcanév is hűen őrzi:

• Dohánypajta utca: Ez a fontos összekötő utca a Szent Imre utat köti össze az Ötház utcával. Nevét onnan kapta, hogy az uradalom idején ezen a területen álltak a deszkából készült hatalmas színek és pajták, amelyekben a helyben termesztett, felfűzött dohányleveleket szárították. Az utca hivatalosan 2004-ben kapta meg ezt a nevet. 
• Magtár utca és Major utca: Ezek a közeli utcák közvetlenül a korábban említett, ma is álló monumentális kőmagtár és az egykori gazdasági udvar (a major) központi magjának közvetlen szomszédságában alakultak ki. 
• Summás utca: Az Ötház utca tágabb környezetében található utca a „summásokra”, vagyis azokra az idénymunkásokra utal, akiket a pannonhalmi apátság kismegyeri birtokára fogadtak fel tavasztól őszig a legnagyobb mezőgazdasági munkák (példával az aratás vagy a dohány betakarítása) idejére

^{Szabadhegy múltja jelene, jövője egyesület által generált szemléltető kép}

A kismegyeri Ötház utcát ihlető egykori uradalmi cselédházak – korabeli nevükön kommuna-házak – tipikus, a dunántúli nagybirtokokra jellemző funkcionális és szigorú építészeti formát követtek.  A pannonhalmi apátság kismegyeri uradalmában felépített öt ház formáját és belső elrendezését az alábbi sajátosságok határozták meg:

 Külső megjelenés és forma 

• Végtelenül hosszú, földszintes forma: Az épületek téglalap alaprajzúak, szokatlanul hosszúak és alacsonyak voltak. Nem különálló családi házakként kell elképzelni őket, hanem egyfajta földszintes „sorházként”, ahol a lakások egymás mellé láncolva sorakoztak egyetlen közös tetőszerkezet alatt.
• Egyszerű építőanyagok: Vastag, kiváló hőszigetelő vályogból vagy helyben égetett téglából épültek, fehérre meszelt falakkal. A tetőzetet az 1900-as évek elején jellemzően cserép vagy pala fedte.
• Ablakok és ajtók ritmusa: A házak homlokzatán szigorú, monoton ritmusban ismétlődtek a nyílászárók. Minden lakóegységhez egyetlen bejárati ajtó és az ahhoz tartozó kis ablakok tartoztak, amelyek a közös udvarra (a mai utcafrontra) néztek.

 Belső elrendezés (A „szoba-konyhás” rendszer) 

• Több család egy fedél alatt: Egy-egy ilyen hosszú cselédházban nem egy, hanem 4-6 cselédcsalád lakott együtt, szigorú térbeli felosztásban.
• Közös konyha (pitvar): A lakások belső elrendezése a korszak legminimálisabb igényeit követte. Két szomszédos családnak gyakran egy közös, középső konyhája (pitvara) volt, ahonnan kétoldalra nyíltak a privát szobák. A családoknak így osztozniuk kellett a főzőhelyiségen és a kemencén.
• Az egyetlen szoba: Egy cselédcsalád élettere mindössze egyetlen szobára korlátozódott. Ebben az egy helyiségben zsúfolódott össze a szülők és a sokszor 4-5 gyermek teljes mindennapi élete (alvás, étkezés, tárolás).

 Az udvar és a kertek 

• Közös gazdasági udvar: A házak előtt nem volt a mai értelemben vett utca, hanem egy tágas, poros közös udvar, ahol a gyerekek játszottak, és ahol a cselédek a mindennapi munkák után összegyűltek.
• Hátulsó ólak és konyhakertek: Minden család kapott a ház mögött egy kis parcellát – az utcanévben őrzött „kertet” –, ahol saját használatra tarthattak néhány baromfit, disznót az uradalmi ólakban, és megtermelhették a konyhára valót (például burgonyát, zöldségeket).

Bár ezek az épületek a mai lakóházak kényelméhez képest rendkívül szűkösek és ridegek voltak, az uradalmi hierarchiában a fix munka mellé járó biztos, ingyenes „kommuna-lakás” komoly egzisztenciális biztonságot jelentett az akkori summások és béresek számára.

^{Szabadhegy múltja jelene, jövője egyesület által generált szemléltető kép}

Az ingatlanok jogi státusza és birtoklástörténete az alábbi korszakokra bontható: 

Az egyházi uradalom korszaka (1945-ig) 

• A kizárólagos tulajdonos: Mivel az egész kismegyeri puszta és a hozzá tartozó mintagazdaság a bencés rend magánbirtoka volt, a földek mellett az Ötház dűlőben felépített házak is az apátság közvetlen tulajdonát képezték. 
• A cselédek jogköre: Az ott lakó agrárproletárok, béresek és summások nem birtokolták és nem bérelték a házakat a mai értelemben. A lakhatás a fizetésük természetbeni részét (az úgynevezett konvenciót vagy kommúnát) képezte. Amíg az uradalom kötelékében dolgoztak, ingyen használhatták a lakást, de ha megszűnt a munkaviszonyuk, el kellett hagyniuk a birtokot.

 Az államosítás és a téesz-világ (1945 után) 

• Állami kézbe vétel: A második világháború után, az 1945-ös földreform és a nagybirtokrendszer felszámolása során a kismegyeri apátsági birtokot elvették az egyháztól. Az Ötház utcai épületek ekkor állami, illetve tanácsi tulajdonba kerültek.
• A Kismegyeri Téesz: Amikor az 1950-es években megalakult a helyi Búzakalász Termelőszövetkezet (téesz), a korábbi uradalmi földek és a megmaradt gazdasági épületek a szövetkezet használatába mentek át. A cselédházakat ekkor már bérlakásként használták a mezőgazdasági munkások.

 A privatizáció (A 20. század vége) 

• Magántulajdonná válás: Az utolsó nagy váltás a rendszerváltás környékén történt. Sok más régi állami vagy téesz-lakáshoz hasonlóan az itt lakó családok idővel megvásárolhatták az általuk lakott lakóegységeket az önkormányzattól. Ezzel az egykori hosszú „sorházak” darabjai külön-külön magánszemélyek tulajdonába kerültek, akik azokat később átépítették, modernizálták, vagy a helyükre teljesen új családi házakat húztak fel.