Győri Zöldért

A Zöldért (Zöldség- és Gyümölcsértékesítő Vállalat) története és szabadhegyi jelenléte olyannyira valóságos, hogy a vállalat közvetlenül összekapcsolódik az eddig tárgyalt ÁFÉSZ-központtal.

A Győri ZÖLDÉRT Zrt. (hivatalos nevén: Győr-Moson-Sopron Megyei Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Szövetkezeti zártkörűen működő Részvénytársaság) bejegyzett székhelye és bázisa pontosan ugyanott, a 9028 Győr, Serfőződombi dűlő 3. szám alatt volt. 

A Győri Zöldért az 1970-es évek első felében, pontosabban 1972 és 1974 között költözött ki véglegesen Szabadhegyre, a Serfőződombi dűlőbe.

A költözés és a szabadhegyi komplexum kiépülésének legfontosabb mérföldkövei a következők voltak:

• Az 1970-es évek eleji logisztikai fordulat: Győr ekkor indult rendkívül gyors fejlődésnek, sorra épültek a lakótelepek, a belvárosi és nádorvárosi szűkös, régi raktárak pedig már képtelenek voltak kiszolgálni a megnövekedett lakossági igényeket.
• A vasútállomás melletti stratégia: A Zöldért és az ÁFÉSZ vezetése 1971–1972-ben szerezte meg a szabadhegyi vasútállomás melletti hatalmas földterületet. A helyszínválasztás kulcsa az volt, hogy a baráti országokból érkező hűtővagonokat (például a kubai banánt és narancsot szállító szerelvényeket) egy közvetlen iparvágánnyal azonnal be tudták húzni a raktárak mellé. [1]

Ugyanaz a telep, más feladatkör

Bár a Serfőződombi dűlő 3. számú gigantikus bázist a köznyelv leginkább a Győri ÁFÉSZ központjaként ismerte, a telephely valójában egy hatalmas szövetkezeti konglomerátumnak adott otthont. A Zöldért a hálózat specifikus, romlandó árukra specializálódott ága volt. Míg az ÁFÉSZ raktáraiban a vegyi árutól a háztartási edényeken át a tartós élelmiszerekig mindent tároltak, a szabadhegyi komplexum elkülönített, speciális része a Zöldért-vonalat szolgálta ki.

A szabadhegyi Zöldért-bázis sajátosságai

• Hatalmas hűtőházak és érlelők: A zöldségek és gyümölcsök miatt a Serfőződombi dűlőben épültek ki a megye legnagyobb ipari hűtőkamrái. Ide futottak be a tranzit, külföldi szállítmányok (mint a korábban említett zöld kubai banánok vagy téli kubai narancsok), amelyeket itt, ellenőrzött körülmények között érleltek és tároltak a boltokba kerülés előtt.
• A kistermelői felvásárlás központja: 
• A Zöldért koordinálta a környékbeli (például a ménfőcsanaki, bácsai vagy éppen rábaközi) kistermelők és téeszek áruinak tömeges átvételét. Hajnalonként itt mérlegelték, osztályozták és minősítették a Győr környéki kertekből behozott almát, burgonyát, paradicsomot és paprikát.
• A győri Vásárcsarnok fő beszállítója: 
• A szabadhegyi Zöldért-telepről látták el áruval nemcsak a sarki ÁFÉSZ ABC-ket, hanem közvetlenül a győri Vásárcsarnok standjait és a város frekventált pontjain működő, jellegzetes, különálló Zöldért zöldségesüzleteket is.

Zöld arany és gázolajszag: 

A szabadhegyi banánérlelő és a téesz-világ titkai

Ha a Serfőződombi dűlő 3. szám alatti bázis irodaháza volt a Győri ÁFÉSZ agya, akkor a Zöldért-szárny hűtőházai és érlelőkamrái jelentették a komplexum gyomrát. 

Ez a részleg teljesen más ritmusban élt, mint a tartós élelmiszerek raktárai. Itt nem dobozok és ládák csendes halmai álltak, hanem a friss föld illata, a rothadó gyümölcsök fanyar szaga és az ipari hűtőkompresszorok állandó, mély moraja keveredett a teherautók gázolajfüstjével.

A szabadhegyi Zöldért-bázis két leginkább legendás, a korabeli dolgozók emlékezetébe égett munkafázisa a déligyümölcs-manipuláció és a kaotikus nyári felvásárlási szezon volt.

A kubai zöld arany és a szabadhegyi „gázmesterek”

A hetvenes és nyolcvanas években a banán igazi státuszszimbólumnak számított Magyarországon. A közhiedelemmel ellentétben azonban a trópusi gyümölcs nem sárgán és illatosan érkezett meg a szabadhegyi vasútvonalon, hanem kőkeményen, fűzölden és teljesen ehetetlenül. A szállítás a baráti Kubából vagy ecuadori közvetítéssel történt, és a rakomány sokszor heteket utazott tengeren, majd tengelyen.

„Amikor befutott a hűtővagon, a banánok olyanok voltak, mintha fából faragták volna őket. Ha hozzávágtad valakihez, betörte a fejét” – emlékszik vissza nevetve egy egykori szabadhegyi raktárvezető. „A mi feladatunk volt, hogy fogyaszthatóvá varázsoljuk őket. Erre szolgáltak a speciális érlelőkamrák. Ide zártuk be a fürtöket, és gázzal, valamint pontosan szabályozott, fülledt, gázolajszagú meleggel indítottuk be az érési folyamatot.”

Az érlelőkamrákat kezelő munkásokat a telepen csak „gázmestereknek” vagy „banánkirályoknak” hívták. Az ő felelősségük óriási volt: ha elszámolták a hőmérsékletet vagy a kamrában töltött időt, a méregdrága importáru vagy megfeketedett, vagy rágós maradt.

„A legizgalmasabb az volt, amikor jött a hír: sárgul a banán! Ez a hír pillanatok alatt körbefutott a városon. Hirtelen megjelentek a telepen a győri kórház orvosai, a tanácsi tisztviselők, sőt, még a rendőrség emberei is. Mindenkinek kellett egy-egy karton „első osztályú” szabadhegyi banán a gyereknek, vagy éppen protekciónak. Egy jó ütemben megszerzett banános ládával el lehetett intézni a soron kívüli Zsiguli-kiutalást vagy a hiánycikknek számító csempét a házépítéshez.”

A hajnali mérlegelés és a „tollas” trükkök

Míg a banánérlelés a tél és a késő ősz misztikus tudománya volt, a nyár a kistermelői felvásárlás brutális tempójáról szólt. A Zöldért szabadhegyi kapui előtt júniustól szeptemberig már hajnali háromkor állt a sor. Ménfőcsanakról, Bácsáról, Győrszemeréről és a Rábaközből érkeztek a kistermelők, háztáji gazdák és téesztagok – ki teherautóval, ki lovas kocsival, ki pedig a Barkas hátuljába gyömöszölt faládákkal.Itt történt a megye legnagyobb zöldség- és gyümölcsbörzéje. Az ÁFÉSZ és a ZÖLDÉRT emberei szigorú szempontok szerint osztályozták az árut: mi megy azonnal a győri Vásárcsarnokba, mi a konzervgyárba, és mi a sarki ABC-kbe.

„A felvásárlóasztaloknál ment a legnagyobb alkudozás és a trükközés” – meséli egy egykori mérlegelő. „A gazdák dörzsöltek voltak. A krumplis zsákok közepébe sokszor nehéz földdarabokat vagy követ rejtettek, hogy nyomja a mérleget. A paradicsomos ládák aljára pedig a félérett, zöld szemeket pakolták, a tetejét meg elborították a gyönyörű, tűzpiros áruval. Nekünk rutinosan bele kellett túrnunk minden tételbe. Ha lebuktak, ment a kiabálás, de a végén egy kisfröccs mellett a teleppel szemközti talponállóban mindig kibékültünk. Tudtuk, hogy egymásból élünk: nekik kellett a pénz, a győri gyári munkásoknak meg a friss lecsónak való.”

A szabadhegyi Zöldért-bázis így nemcsak egy raktár volt, hanem a szocialista hiánygazdaság és a virágzó háztáji gazdálkodás találkozási pontja, ahol a banánnak valutája, a hazai paradicsomnak pedig becsülete volt.

^{Egy kép a Kisalföldből,(1978.12.15) rengeteg zöldség került ki a szemétdombra...}

A rendszerváltás utáni sors

A tervgazdaság összeomlásakor, 1991. július 1-jén a korábbi állami/szövetkezeti struktúrából megalakult a Győri ZÖLDÉRT Zrt.. A privatizáció és a multinacionális láncok betörése azonban ezt a szektort is térdre kényszerítette. A vállalat tevékenysége fokozatosan leépült, a profilja átalakult ingatlanbérbeadásra és a szabadhegyi raktárak üzemeltetésére. 

Végül a Győri ZÖLDÉRT Zrt.-t – az ÁFÉSZ-utód cégekhez hasonlóan – jogilag felszámolták és törölték a cégjegyzékből

_{Egész évben vásároljon a Zöldért boltjaiban 1970
A Zöldért vállalat boltjaiban élelmiszert, zölséget, gyümölcsöt lehet vásárolni, más zöldárut, pl. fát, virágot nem, bár ezt nem reklámozzák, 1970-ben nyilvánvaló volt. A kártyán fehér alapon zöld mezőben, a felső harmadban jelenik meg az ajánlás első két sora, lent pedig a harmadik: egész évben vásároljon a .............boltjaiban. Középen fehér mezőben pepita mintás Girardi kalapos és fekete csokornyakkendős, kacsintó férfi kerek feje mellett nagy, zöld Z betüben sárga ZÖLDÉRT felirat. Jelzett rajz, aláírás: MAYER/69, ami azt jelenti, hogy a kártya 1970-es elkészüléséhez egy évre volt szükség, esetleg idejében gondoskodtak rajzról.A kép jelzése: MAYER/69}